Divatba jön a lóverseny

Vágólapra másolva!
Folytatódik a Strategic Designs lóversenyes játéka, a még 2003-ban megjelent Starters Orders. Az új rész címe Starters Orders Pro, melyben exportálhatunk, vagy akár fel is nevelhetünk versenylovakat, megnézhetjük lassítva a versenyeket, illetve saját derbiket is szervezhetünk.
Vágólapra másolva!

Hiába hívta életre angol mintára Széchenyi István a magyar lóversenyzést, a huszonegyedik század elejére hazánkban szinte elsorvadt ez a szerencsejáték. Nem nagyon marad más, mint az olyan virtuális lóversenyek, mint amilyen a Strategic Designs alkotása, a Starters Orders, illetve annak készülő kiegészítője, a Starters Orders Pro. Az új részben több érdekes elemmel is találkozhatunk. Először is, ha nincs elég pénzünk, külföldön is eladhatjuk lovainkat; ha van elég türelmünk, megpróbálhatunk mi magunk díjnyertes paripát nevelni egy csikóból. Mindezek mellett meghatározhatjuk a versenyek hosszát, megnézhetjük lassítva, hogy miként szerepelt az általunk futtatott versenyló, vagy akár saját magunk is szervezhetünk versenyeket. A fejlesztők nem változtattak a három "játékmódon", vagyis lehetünk istállótulajdonosok, a lovakért és hajtóikért felelős trénerek, de akár egy zsoké szemszögéből is láthatjuk a lóversenyzés világát.