Egyre olcsóbb itthon az átlagos digikamera

Vágólapra másolva!
A jelenlegi 200 ezerhez képest hazánkban 2006-ra már 1 millió darab digitális fényképezőgép lesz használatban. Egy mai átlagos kamera 3 megapixeles, és 3-szoros optikai zoommal rendelkezik, s 20 ezer forinttal kerül kevesebbe, mint tavaly - derül ki egy felmérésből.
Vágólapra másolva!

2006 végére Magyarországon a digitális fényképezőgépek száma el fogja érni az 1 millió darabot - derül ki egy felmérés eredményeiből, amelyet a Photo Hall és a HP Magyarország megbízásából,a TGI Magyarország készített. Tavaly Magyarországon mintegy 110-120 ezer digitális fényképezőgépet értékesítettek, ebből 45 ezer volt HP márkájú, ezek felét pedig a Sulinet Expressz programon keresztül értékesítették. A Photo Hall részesedése a digitális fényképezőgépek piacán tavaly 12 százalék volt, 2004-ben várhatóan 20 százalékra nő - közölte a társaság ügyvezetője, Erdélyi László Attila. Erdélyi szerint 2004-ben összesen mintegy 200 ezer digitális fényképezőgépet értékesítenek a kereskedők Magyarországon, azaz 100 százalékkal bővül a piac. 2005-re ugyanakkor az ügyvezető további 60-80 százalékos piacbővülést vár. A Photo Hallnál az analóg-digitális paradigmaváltás hónapok alatt átformálta a kínálatot - számolt be az ügyvezető.

A felmérés szerint Magyarországon a legkeresettebb digitális fényképezőgép márkás, egyszerűen kezelhető, nem kerül sokkal többe 60 ezer forintnál, legalább 3-3,2 megapixeles felbontású, és háromszoros optikai zoommal rendelkezik. Míg 2003-ban még 80 ezer forintba kerültek az átlagos gépek, az idén az átlagár 60 ezer forintra csökken - olvasható a felmérésben.

A tanulmány szerint a digitális fényképezőgéppel rendelkezők 78 százalékának van személyi számítógépe is, míg a teljes lakosságnak csak 31 százaléka rendelkezik PC-vel. A digitális fényképezőgépek tulajdonosainak 60 százaléka internetezik és egyharmadának van otthon nyomtatója, 33 százalékuknak pedig CD-írója is. Viszonyításképp: a teljes magyar lakosságnak csak 20 százaléka használja a világhálót, és 13 százaléka rendelkezik saját printerrel. A digitális fényképezővel rendelkező felhasználók 42 százaléka legalább hetente egyszer használja gépét, és átlagosan 46 képet dolgoztat ki.A kamerák memóriájában lévő képek 72 százalékát mentik ki számítógépre, papírnyomatot pedig 33 százalékból készíttetnek ki valamilyen üzletben, 21 százalékukat pedig az otthonokban nyomtatják ki.