Szeptembertől él a netes tananyag-archívum

Vágólapra másolva!
A Sulinet Digitális Tudásbázis első fázisban a következő tanév elejétől lesz elérhető a közoktatás számára - közölte Magyar Bálint hétfőn. Az oktatási tárca vezetője szerint lényeges a tanárok informatikai képzése is.
Vágólapra másolva!

- Szeptemberre zárul le a 7-12. évfolyamok számára készült digitális tananyagok fejlesztésének első hulláma - mondta el az oktatási miniszter angol nyelvű nyitóelőadásában a Tanulás a 21. században című nemzetközi konferencián, amelynek témája az információs technológia alkalmazása a közoktatásban.

Magyar Bálint közölte: a tudásbázisban található anyagokat a tanárok a saját elképzeléseiknek és igényeiknek megfelelően strukturálhatják majd át. Fontosnak nevezte a tanárok folyamatos képzésének megvalósítását annak érdekében, hogy ne csak elméletben, hanem gyakorlatban is megismerkedhessenek az információs technológia használatával. Várhatóan 2005-től normatív támogatásban részesülnek az iskolák informatikai eszközök és szolgáltatások három-négy évre szóló bérléséhez, lízingeléséhez annak érdekében, hogy ne kelljen a gyorsan elavuló informatikai eszközöket megvásárolniuk. Hozzátette: 2005-ig minden iskolát ellátnak szélessávú internet-hozzáféréssel, 2006-tól pedig intranethálózattal.