Internetsátrat adtak át a gyermektalálkozón

Vágólapra másolva!
Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter internetsátrat adott át Kecskeméten egy  nemzetközi gyermektalálkozó résztvevőinek.
Vágólapra másolva!

Számos országból közel 1500 diák találkozik Kecskeméten ezen a héten, és a minisztérium segítségével felállított sátorban 15 gépen keresztül kapcsolatba tudnak lépni szüleikkel, barátaikkal.

Az átadás jelképes volt, mert az informatikai miniszter érkezése előtt orosz fiatalok már birtokba vették a gépeket, és városuk, Szaratov honlapjáról tájékozódtak az otthoni eseményekről, majd a képernyőkön a jól ismert, internetes játékok is futni kezdtek. A sátorban lévő webkamerán keresztül bárki készíthet fényképet magáról és új barátairól, majd azonnal elküldheti azt az otthoniaknak, sőt a főtéri kamerán keresztül a szülők is figyelemmel kísérhetik a város főterén folyó kulturális programokat - ismertette Kovács Kálmán az internetsátor által biztosított lehetőségeket.

A gyermektalálkozó résztvevőit családoknál szállásolták el, és a létrejövő barátságokat elmélyítheti, hogy az új barátokkal napi kapcsolatban tudnak maradni a gyerekek - mondta a miniszter. A miniszter kitért arra, hogy az internetet sokan hibáztatják, mert úgymond a szobában tartja a gyerekeket. "Ez csak kezdetben volt így, ma már egyre inkább erősödik a személyek közötti kommunikáció, egyre több helyen nyílnak ínternet kávézók és ingyenes használatot biztosító helyek, ahonnan kapcsolatba tudunk lépni a világ másik felén élő barátainkkal" - hangsúlyozta a miniszter.