Picit csúszik a Far Cry patch

Vágólapra másolva!
A tervezettnél valamivel későbben válik letölthetővé az a javítás, mellyel a Far Cry című, pompás látványvilággal rendelkező akcióprogram válik még élvezetesebbé. A patch a készítés utolsó fázisában van már, így a csúszás remélhetőleg csak néhány napig tart.
Vágólapra másolva!

Arról, hogy melyik a legszórakoztatóbb shooter, lehet vitatkozni napokon keresztül - sokan még mindig a Half-Lifera, vagy a Counter-Strikera esküsznek, másoknak az Unreal Tournament 2004 jön be, megint mások a realisztikus, katonai programokat részesítik előnyben -, de az aligha lehet vita tárgya, hogy a legszebb a kategórián belül a CryEngine erejét megvillantó Far Cry. A programmal már azért érdemes játszani, hogy az ember megcsodálja a már-már teljesen élethű vízfelületeket. Javítani persze még a legjobb programon is lehet, mely a Far Cry esetében is igaz, minek szellemében már a második patchon fáradoznak a játék fejlesztői. Némi riadalmat keltve a rajongók között, a UbiSoft nemrég bejelentette, hogy a második javítás a tervezettnél valamivel később készül el, de mindenkit megnyugtattak, hogy csak néhány nappal kell tovább várakoznunk. Úgy legyen...