Iskolaidőben tiltott hely a netkávézó LA-ben

Vágólapra másolva!
Los Angelesben jelentősen szigorították az internetkávézókra vonatkozó szabályokat:  iskolaidőben 18 éves kor alatti gyerekek nem látogathatják e helyeket.
Vágólapra másolva!

Los Angeles városi tanácsa szerdán fogadta el azt a rendeletet, melyben a helyi internetkávézók működését szabályozzák. Az új rendelkezések értelmében hétköznapokon fél 9 és délután fél 2, illetve este 10 után nem tartózkodhatnak 18 év alatti személyek az internetkávézókban. A szigorítással a városvezetés annak kívánja elejét venni, hogy a diákok iskola helyett internetezést, illetve hálózatba kötött PC-ken multiplayer játékot kínáló cybercafékban töltsék idejüket.

Az internetkávézók működését ezentúl a helyi rendőrség engedélyéhez kötik, s a helyiségekbe biztonsági videokamerákat is telepíteniük kell az üzemeltetőknek. A szerdán bejelentett szigorítások az ötnél több számítógépen internet-hozzáférést biztosító netkávézókra vonatkoznak, melyekből a hatóságok adatai szerint 30 található Los Angelesben.