Doom 3 augusztus elején

Megerősítette az idSoftware valamint az Activision, hogy már folyamatban van a Doom harmadik részét tartalmazó lemezek gyártása, és a játék augusztus első hetében kerül kereskedelmi forgalomba. A shooterek ősatyjának legújabb epizódját M, vagyis felnőtteknek jelzéssel engedte át a rostán az ESRB.

Már nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy belevethessük magunkat a legnagyobb várakozással megelőzött játék, a Doom 3 izgalmaiba. A program, melyet annyi találgatás tartott folyamatosan az érdeklődés középpontjában, már a futószalagokat járja, és augusztus elején el is jut az üzletekbe. A játékkal kapcsolatban szinte minden információ napvilágra került, de néhány mondatban foglaljuk össze, mire számíthatunk augusztusban. A Doom 3 egy first person shooter, melyben a játékos a pokol seregei ellen veszi fel a küzdelmet. A fejlesztők mindent bevetettek, hogy a hangulatot egy horrorfilm színvonalára emeljék - 5.1-es sound, valamint egy forradalmian új elemeket tartalmazó motor teremtheti meg a virtuális rettegést. Az izgalmasnak ígérkező egyjátékos küldetéssorozat teljesítése után egymás ellen is fegyvert foghatunk a számos multiplayer mód valamelyikében.

KAPCSOLÓDÓ CIKK