Egy év múlva folytatódik a Lara Croft sorozat

Vágólapra másolva!
A következő év derekán találkozhatunk ismét a számítógépes játékok egyértelműen első számú hősének tekinthető kebelcsodával, Lara Croft kisasszonnyal. Az előző rész meglehetősen nagy bukása után az Eidos nem a Core Design csapatát, hanem a Crystal Dynamics gárdáját kérte fel a fejlesztésre.
Vágólapra másolva!

Természetesen nem ér véget a Tomb Raider-sztori - egyes, a vészmadár kategóriát kimerítő gamerek elkezdtek olyan híreszteléseket terjeszteni, hogy az Angel of Darkness bukása után az Eidos már nem akar foglalkozni a témával, de mindenki tudta, hogy Lara Croft akkor sem kerülhet a süllyesztőbe, ha akkorát bukna egy TR játék, mint anno a Lands 2. Ennek megfelelően az Eidos éves üzleti jelentésében megerősítette, hogy készül már a hetedik epizód, mely azonban csak egy esztendő múlva jelenik meg kereskedelmi forgalomban. Mivel az Angel of Darkness vitathatatlanul nem tartozik a sorozat legsikeresebb darabjai közé, az Eidos felbontotta megállapodását a Core Designnal. Az új üdvöske, akiktől a forradalmi újításoktól hemzsegő Tomb Raider VII-et várját, a Crystal Dynamics, kik azért már bizonyították, hogy képesek jó játékokat alkotni. Egy további hír a játékkal kapcsolatban, hogy a programmal egyszerre jelenik meg a Lara Croft kalandjait bemutató képregény is.