Letöltik dolgozataikat az egyetemisták

Egy brit felmérés szerint minden negyedik főiskolai vagy egyetemi hallgató
adott már be úgy esszét, hogy annak bizonyos részeit forrásmegjelölés nélkül
az internetről másolta ki. A fiúk hajlamosabbak a "copy and paste" módszerre.

A hallgatók többsége a túlterheltség miatt választja ezt a megoldást, míg mások egyszerűen csak nem akarnak vesződni az esszéírással, és ezért inkább a könnyebb utat keresik - fedte fel friss jelentésében a  szerzői jogsértésekkel foglalkozó Plagiarism Advisory Service (PAS) brit tanácsadó cég.

Az Információs Társadalom ls Trendkutató Központ Infinit hírlevelének tudósítása szerint Fiona Duggan, a két éve működő PAS cégvezetője ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a hallgatók gyakran nincsenek is tisztában azzal, hogy milyen súlya van tetteiknek. - Fontos probléma, hogy a hallgatók, főként az elsőévesek, nem értik a plágium lényegét. A kérdés a plagizálás fokától is függ. Ha valaki egyszerűen csak kimásol egy-egy részletet valahonnan, az bizonyos szintig esetleg még tolerálható, de a problémára fel kell hívni a hallgatók figyelmét. Ha viszont valaki teljes egészében letölt egy esszét valamely adatbázisból, és sajátjaként adja be, az már szándékos csalásnak minősül - emeli ki Duggan.


Visszafogott eredmények

A 350 hallgató részvételével lebonyolított felmérés szerint a hallgatók háromnegyede soha nem követett el még plágiumot, egynegyedükkel azonban legalább egy ízben előfordult már, hogy beadandó esszéikbe úgy másoltak ki részleteket az internetről. Míg a megkérdezettek 9%-a esetében csak egyszer fordult elő ilyen, addig 16%-uk vallotta be, hogy már több ízben is adott be másolt esszét, ami arra utal, hogy a csalók többsége rendszeresen követ el plágiumot. A felmérésből arra is fény derült, hogy a fiúk hajlamosabbak arra, hogy ilyesmit kövessenek el, mint a lányok. Egy megkérdezett hallgató szerint a felmérés eredményei nagyon visszafogottan tükrözik a jelenlegi helyzetet, saját és társai tapasztalatai ugyanis arra engednek következtetni, hogy a valós számadatok ennél magasabbak lehetnek.

A tanácsadó szervezet arra is felhívja a felsőoktatási intézmények figyelmét,
hogy az amerikai fejlesztésű TurnItIn nevű szoftver segítségével hatékonyan
szűrhetők a plagizált iskolai beadványok. A szoftver a hallgatók által beadott
esszéket nemcsak egymás irományaival, hanem a különböző folyóiratokban
megjelent cikkekkel, valamint weboldalak milliárdjaival is összeveti,
megállapítva, hogy az adott esszé plágium-e, vagy valóban önálló munka.

ITTK Infinit