Csúcsot döntött a kalóz-CD-k száma

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Hanglemezipari Szövetség (IFPI) statisztikái szerint tavaly minden korábbi évnél több hamisított zenei album cserélt gazdát: három legálisan eladott CD-re egy kalózmásolat jutott.
Vágólapra másolva!

Az IFPI bejelentése szerint a tavalyi év során globálisan rekordmennyiségű összesen 1,1 milliárd hamis zenei CD cserélt gazdát. Az illegálisan lemásolt zenei albumok értékesítésével a kalózok évi 4,5 milliárd dolláros kárt okoznak a zeneiparnak - derül ki a szervezet tanulmányából. Az IFPI becslései szerint 2003-ban a világszerte eladott kompaktlemezek 35 százaléka volt írható CD-n terjesztett kalózmásolat, s míg 2000-ben még csak 5 legális lemezre jutott egy hamis, addig 2003-ra már minden három eladott eredeti CD-re jut egy illegális kópia.

Az illegálisan másolt CD-k legnagyobb piaca Kínában és Oroszországban található, de nagy számban gyártanak kalózlemezeket Brazíliában, Mexikóban, Paraguay-ban, Tajvanon, Thaiföldön, és Ukrajnában is. Az előbb említett országok mellett idén elsőként Pakisztán is felkerült a legtöbb kalózlemezt forgalmazó országok tízes listájára, míg Lengyelország lekerült onnan.