Xpand Rally demo augusztusban

Vágólapra másolva!
Augusztus 12.-re tervezi a Techland azon bemutató megjelentetését, melyben az Xpand Rally című autóversenyes játékukat próbálhatjuk ki. A demoban a játék arcade, valamint szimulációs módját is élvezhetjük, a próbamenethez pedig két pályán nyomhatjuk a gázpedált.
Vágólapra másolva!

Szeptemberre ígéri a lengyel Techland az Xpand Rally teljes verzióját, de az autóversenyek szerelmesei már augusztus tizenkettedikén vethetnek egy rövid pillantást a játékra. Ekkor jelenik meg az a demo, mely egyaránt megismertet az arcade, valamint a szimulációs stílusú játékmódokkal, s melyben a végleges játék harmincöt autója közül sajnos csak egy, eddig meg nem nevezett gép volánja mögé ülhetünk be. Egyfelől versenghetünk az óra kegyetlen valóságával, másfelől játékostársunkkal, vagy gép által irányított autóval is összemérhetjük erőnket, de a free style módban kedvünkre róhatjuk a pályákat minden különösebb cél nélkül. A teljes programban a már említett 35 autó mellett hetven pályán futhatunk, melyek öt különféle környezetet varázsolnak elénk. Az autókon nem kevesebb, mint hétszáz alkatrészt állítgathatunk, vagy éppen törhetünk le a realisztikus sérülésmodellnek köszönhetően.