A Heaven X bejelentette új akciójátékát

Vágólapra másolva!
Alex Carver: Futurebrighter címen készít akciójátékot a lengyel Heaven X. A játék főszereplője épp egy börtönhajó vendége, mely egy találat után egy bolygón landol, a planéta pedig egy zsarnok uralmát nyögi. A feladat kissé ironikus: pont a rabláncaitól megszabaduló főszereplő szabadítja fel a bolygót...
Vágólapra másolva!
A készülő játék weboldalahttp://www.heavenx.pl/

A játék láthatóan sok helyről merít ötleteket, de ezzel nagy kihívás elé is állítja a fejlesztőket - nehéz úgy megírni egy játékot, hogy több igen dicséretes előd gondolatait ötvözzük. A történet szerint egy börtönhajón tartják főhősünket fogva, amit persze lelőnek a nagy csillagtérből, és mi, mivel a legnagyobb biztonságú cellában őrizték, életben marad. Valaki emlékszik talán az Unrealra? De folytassuk: a bolygó, ahol földet - vagy ahogy épp hívják az égitestet - ér, egy őrült zsarnok uralkodik, aki mindenféle tudományos kísérleteket végez. Akkor most a Half-life-ra gondoljunk vagy a Wolfensteinre? Mindegy, mert még nincs vége, a karakternek lehetősége van arra, hogy a programban található implantokkal és drogokkal teljesítményét növelve egyre hatékonyabbá váljon a játék során. Azt pedig, hogy karakterünk miképp néz ki, ha egy mikrohullámú sütő épp félig bele van építve a hátába, nem kérdezem meg. Szerencse volt, hogy ezt a kérdést sem a System Shock 2, sem a Deus Ex nem feszegette. Félő, hogy a fejlesztők azon igyekezetükben, hogy igazán jó játékot alkossanak, túl sokra vállalkoztak de a kelet-európai sikerek, - mint pl.a Serious Sam is - bebizonyították, hogy itt bizony sokan tudnak kiemelkedő programot írni. Hát hajrá, Heaven X!