Internetes terrortámadást jósol Kaspersky

Vágólapra másolva!
Iszlám terroristák csütörtökön jelentős támadásra készülnek az internet ellen - figyelmeztet Eugene Kaspersky, az azonos nevű, IT-biztonsági megoldásokat fejlesztő társaság alapítója. Az e-dzsihád javarészt az USA-t, Izraelt és Nyugat-Európát érintheti.
Vágólapra másolva!

Az ismert informatikai biztonsági szakember az általa alapított, biztonsági szoftvereket fejlesztő cég moszkvai sajtótájékoztatóján arról számolt be, értesüléseik szerint iszlám terroristacsoportok augusztus 26-án nagyszabású vírustámadás, "elektronikus-dzsihád" végrehajtását tervezi a világháló ellen - számolt be a Ria Novosti orosz hírügynökség.

A vírusszakértő szerint a cyberterroristák csütörtökön várhatóan egy sor vírust és más kártékony programot indítanak majd útjára a világhálón. Kaspersky úgy véli, egy támadással akár az több órára is megbéníthatják az internetet, bár az a legnagyobb hatást leginkább az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában és Izraelben működő, politikai és pénzügyi webhelyekre gyakorolna. A Kaspersky Labs alapítója szerint az internetet hálózati architektúrája miatt gyakorlatilag lehetetlen megvédeni összehangolt támadásokkal szemben, ráadásul a jelenleg használatos operációs rendszerek - legyen szó akár Windowsról, Unixról, vagy más szoftverről - is messze vannak még a tökéletestől a biztonság terén. A szakember emellett hozzátette, a most jósolthoz hasonló támadásokkal Dél-Koreában korábban már megbénították a világháló működését.

Alexander Gostev, egy másik orosz komputervírus-szakértő úgy véli, az "e-dzsihád" leginkább az USA-ban, illetve Nyugat-Európában érezteti majd hatását, míg például Japánban kevésbé lesz érzékelhető. Gostev egyébként különböző hacker-oldalakról szerzett tudomást az állítólagos támadásról, ám részletesebb információkról ő sem tudott beszámolni. Más véleményen van Mihail Bychinsky, a Dr Web nevű víruskeresőt fejlesztő orosz cég vezetője, aki a Lenta.ru orosz hírügynökségnek elmondta: nincs tudomása az internet elleni nagyszabású támadásról, s nem is hisz abban, mivel véleménye szerint a világhálót kiszolgáló fő szerverek megfelelően védettek.