Csak jövőre örülhetünk a Cossacks 2-nek

Vágólapra másolva!
A CDV Software bejelentette, hogy a tervezettekkel ellentétben csak a 2005-ös évben kerül forgalomba a GSC Gameworld által fejlesztett sikeres valós idejű stratégiai játék, a Cossacks második része. Öröm az ürömben, hogy legalább a játék demójával találkozhatunk az idén.
Vágólapra másolva!

Két hír sokkolja legjobban a számítógépes játékosokat: a legsúlyosabb csapás, ha egy régen várt játék fejlesztése megakad, de nem sokkal marad el mögötte az a sajnálatosan gyakran felbukkanó hír, mely egy népszerűnek ígérkező játék megjelenése eltolásáról értekezik. Ebbe a sorba tartozott a Sims 2, a STALKER, a Half-Life 2, és most minden stratéga legnagyobb csalódására a Cossacks második felvonása is feliratkozott a csúszók listájára. A programot egyszer már elhalasztotta a kiadó CDV, mely halasztást a napokban ismét bejelentette. A legújabb megjelenési dátum 2005 eleje, és csak remélni tudjuk, hogy tényleg beleáshatjuk magunkat jövőre az ukrán GSC munkájába. A csúszás okát egyelőre nem részletezte a német kiadó, de arról biztosította a csalódott felhasználókat, hogy legalább egy demo erejéig bepillantást nyerhetünk a Cossacks 2-be az idén.