Megjelent a Silent Hill 4

Vágólapra másolva!
A Konami bejelentette, megérkezett a nagy sikerű horror-kalandjáték folytatása, a Silent Hill 4 az amerikai boltok polcaira. A játék PC-re, Xbox-ra és Playstation 2-re jelent meg, méghozzá nem is CD-n, hanem rögtön DVD-n. A program csomagolásán az "M" jelzéssel találkozhatunk, vagyis csak felnőtteknek ajánlott a Konami alkotása.
Vágólapra másolva!
A fejlesztők weblapjahttp://www.konamityo.com/sh4/

A Silent Hill 4, a Silent Hill sikersorozat legutóbbi darabja, miután hatalmasat tarolt a japán piacon, most Amerika meghódítására készül. A játék három verzióban kapható az Egyesült Államokban - PC-s, xboxos és Playstation 2-es verzióval egyaránt borzolhatják idegeiket a felhasználók. A Konami terméke az ESRB-től "M" jelzést kapott, azaz erősen korhatáros játék, felnőtteknek ajánlják, melyen a történet egy pár elemét megismerve nem is szabad meglepődnünk. Az új főhős, Henry Townshend arra ébred, hogy misztikus túlvilági erők lezárták lakását, és egyetlen lehetősége a kijutásra egy dimenziók közötti portál. Így hát átlép a térkapun, és egy borzalmakkal és élőhalott szörnyekkel teli világban találja magát, és míg lakása megtisztításán küzd, hátborzongató eseményeknek lesz tanúja, vagy éppen alanya. A játék a jobb hatások miatt helyzettől függően váltogat majd az első és harmadik személyes kamera üzemmódok között, míg a mai hang- és videoeffektek széles tárházával ígér igazán velőtrázó borzongást.