Műholdas tananyagszórás a középiskolákban

Vágólapra másolva!
Ősztől digitális formában is tanulhatják a földrajz és a történelem tantárgyakat a középiskolákban. Elindult a digitális tananyag, működik a műholdas iskolai adatszórás - jelentették az oktatási és az informatikai tárcák vezetői.
Vágólapra másolva!

Szeptembertől elérhető az iskolákban az oktatási tárca Sulinet Digitális Tudásbázis programja keretében a középiskolai földrajz és történelem tananyagok digitális változata - közölte Magyar Bálint oktatási miniszter keddi sajtótájékoztatón. Az év végéig további 8 tárgy (matematika, fizika, biológia, kémia, magyar nyelv, magyar irodalom, ének-zene, mozgókép és médiaismeret) anyagaival bővül majd az Európában is egyedülálló rendszer, és a távlati tervek között szerepel a 7-12. osztályosoknak szóló tudásanyag bővítése idegen nyelvi tartalmakkal. A minisztérium a mostani tanévet "tesztüzemnek" tekinti. Magyar Bálint hangsúlyozta, nem hagyományos könyvtárakról van szó, hanem olyan oktatási rendszerről, mintha "összelegóznánk" a tudásanyagot, az egyes elemekből ki-ki maga összerakhatja a legkülönbözőbb tanulási folyamatokat.

A miniszter beszámolt a Sulinet Digitális Könyvtár programtervéről is, amelynek kialakítására már megkezdődtek a tárgyalások a kiadókkal.


Műholdas tananyagszórás félezer iskolában

Kovács Kálmán informatikai miniszter a tárca műholdas adatszórási programját ismertette, amely lehetővé teszi, hogy a gimnáziumok és szakközépiskolák ilyen úton jussanak oktatási segédanyagokhoz. A pályázaton valamennyi érvényes anyagot benyújtó iskola nyert, így összesen 504 intézménybe juthat el műholdas adatszórással az információ. A kiépült technika lehetővé teszi nagyobb videoanyagok, illetve élő videoközvetítés átvitelét is. Az oktatási anyagok műholdas továbbításának fontos ismérve, hogy hatóköre nem áll meg az országhatárnál. A műholdon rendelkezésre álló sávszélességgel a mozgóképes tartalmakat közvetlenül az iskolák szervergépére sugározzák, ily módon teszik azt hozzáférhetővé a diákok számára.A nagyméretű adatállományok egyidejűleg több számítógépre történő letöltése az iskolák internetkapcsolatát nagymértékben leterhelné, ám a pályázat révén megvalósult egyirányú műholdas átvitel lényegesen gyorsabb megoldást kínál. A szolgáltatás tesztüzemmódban az AMOS-műholdon rendelkezésre álló 1 MHz sávszélesség felhasználásával elindult. A teljes 10 MHz sávszélességet előreláthatólag 2004 szeptember végétől biztosítja a műholdas szolgáltató. Ettől az időponttól kezdődik az iskolákba telepített szerverek rendszerbe állítása és integrálásuk a lokális hálózatba.

A Műholdas Adatszórás alapprogramon keresztül az előbb említett technológiával elérhető lesz többek köztaz Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtára, a kormányzati portál, valamint összesen 1013 db magyar webhely is.

MTI - [origo]