Két év múlva a repülőn is mobilozhatunk

2004.09.17. 11:20

A francia Airbus újfajta megoldása lehetővé teszi a mobiltelefonok használatát repülés közben. A technológia már 2006-ban megjelenhet a társaság első repülőgépein.

A repülőgépgyártással foglalkozó társaság olyan újfajta megoldást fejlesztett ki, amely lehetővé teszi, hogy a repülők utasai anélkül használhassák mobiltelefonjukat az utazás alatt, hogy az megzavarná a gépek navigációs rendszerét.

A rendszer első tesztpéldányát egy Airbus A320-as repülőgépbe építették be. Ennek fedélzetén az utasok GSM-rendszerű készülékeikkel hívásokat kezdeményezhetnek és fogadhatnak, valamint sms-ezhetnek is a megszokott módon. A telefonok jeleit egy, a fedélzeten elhelyezett bázisállomás fogadja, amely aztán a Globalstar műholdas hálózatán keresztül továbbítja a hívásokat a földi telefonhálózatokra.

A légi telefonálást biztosító technológia tesztjei eddig sikerrel zárultak, így az Airbus várakozásai szerint a megoldás már 2006-ban megjelenhet az első utasszállító gépeken. A szolgáltatás fejlesztésekor a gyártó figyelmet fordít arra is, hogy a szolgáltatást megfizethető áron lehessen majd kínálni - olvasható a gyártó közleményében. A cég amerikai riválisa, a Boeing leányvállalatán keresztül már kifejlesztett egy olyan megoldást, amely internetezési lehetőséget kínál a repülőgépen utazóknak. A technológiát májusban a német Lufthansa légitársaság májusban már elérhetővé tette egyes tengerentúli járatait kiszolgáló gépein. A cég jelenlegi tervei szerint 2006 első negyedévére a Lufthansa összes transzatlanti járatán elérhető lesz az internetszolgáltatás.

KAPCSOLÓDÓ CIKK