Sokan néznek pornót munkaidőben

Vágólapra másolva!
Egy kutatás szerint a vállalatok hiába tesznek lépéseket a nem kívánatos elektronikus tartalmak munkahelyi jelenléte ellen, a pornográf anyagokhoz való - sokszor tiltott - hozzáférés továbbra is burjánzik.
Vágólapra másolva!

Az internetes tartalomszűrésre specializálódó SurfControl megbízásából a belfasti Queen's Egyetem által végzett új kutatás tanúsága szerint a pornográf tartalmak munkahelyi nézegetése és terjesztése mind a cégeknek, mind a dolgozóknak továbbra is komoly problémát jelent - áll az Információs Társadalom- es Trendkutató Központ Infinit hírlevelében.

A felmérésben részt vevő dolgozók harmada bevallotta, előfordult már, hogy pornográf tartalmakat nézegetett a munkahelyén, a megkérdezett dolgozók fele pedig arról számolt be, hogy munkatársai révén is jutott már hozzá különböző szexuális témájú anyagokhoz. Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, valamint Ausztrália összesen 350 vállalatát érintő felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 28%-a a munkahelyén is töltött már le szexuális témájú tartalmakat az internetről. Az ilyen jellegű visszaélések a felmérés szerint gyakrabban fordulnak elő azoknál a vállalatoknál, amelyek 500-nál több munkatársat foglalkoztatnak. A munkahelyén pornográf anyagokat terjesztő dolgozók 31%-a 500-nál több alkalmazottal rendelkező vállalatoknál dolgozik, és csak 27%-uk áll olyan cég alkalmazásában, amely 20 vagy annál kevesebb főt foglalkoztat. A pornográf tartalmak munkahelyi nézegetésének állandósága - a tavalyi adatok is egyharmados arányt mutattak - valamelyest meglepő, hiszen a kérdést folyamatosan nagy nyilvánosság övezi, és a különböző cégek is igyekeznek lecsapni az illetéktelen internet- és e-mail használatra. Az American Management Association felmérése szerint az amerikai cégek 25%-a függesztette már fel olyan alkalmazottainak a szerződését, akik nem elfogadott tartalmak terjesztésére használták fel céges e-mailjüket.

Az elektronikus levelek szűrésével foglalkozó MessageLabs adatai szerint ugyanakkor a pornográf tartalmú e-mailek száma jelentősen csökkent. Míg tavaly minden 1350. e-mail volt pornográf tárgyú, addig idén csak minden 4700. elektronikus üzenet sorolható ebbe a kategóriába, ami arra utal, hogy a dolgozók egyre óvatosabbak lesznek, mivel tisztában vannak azzal, hogy sok munkaadó figyelemmel kíséri az alkalmazottak levelezését.

ITTK Infinit