A Silent Hill 4. része szakít a hagyományokkal

2004.09.30. 16:45

A horror-kalandjátékok egyik legjelesebb képviselőjének negyedik epizódja jelent meg nemrég PC-re. Arról a Silent Hill sorozat negyedik részéről van szó, mely széria sokak szerint az egyetlen méltó vetélytársa a konzolos gamereket riogató Resident Evilnek.

A népszerű sorozat legújabb része több ponton is szakít a hagyományokkal. A legfontosabb pont, mely felett nem szabad átsiklanunk, az, hogy a játék helyszíne ezúttal nem a címben szereplő Silent Hill gonoszságtól átitatott települése, hanem egy környező város, South Ashfield. Szintén a helyszínekkel kapcsolatos eltérés, hogy a kalandok zöme ezúttal nem nyílt térségeken zajlik, hanem egy átkozott, sötét épületben, mely magányosan árválkodik South Ashfielden. Megint egy másik fontos újdonság, hogy ugyan megmaradt a megszokott harmadik személyű nézet, de immár akár FPS szemszögből is menekülhetünk a látható, vagy éppen láthatatlan gonosz elől.

A játék főszereplője egy bizonyos Henry Townshend, akit egyik napról a másikra szörnyű lidércnyomások, valamint rettenetes fejfájások kezdik gyötörni. Ez viszont még mind semmi ahhoz képest, mely a házával történik: az ablakokat valamilyen lidérces erő torlaszolja el, a szomszédok nem hallják meg kiáltozását, az ajtót pedig egy hatalmas, feszes lánc zárja le. Az egyetlen nyom egy felirat az ajtón, melyet egy bizonyos Walter írt, s mely arra inti Henryt, hogy ne hagyja el a lakást. A főhős nem is tehet mást, mint alaposan átfésüli otthonát, miközben egy hatalmas lyukat talál a fürdőszobában, melyen belépve lassan megismeri a lakás múltját, és rájön, hogy ki az a bizonyos Walter, aki az üzenetet hagyta.

Igazán fontos szerepe van mindkét nézőpontnak, melyek nemcsak azért kerültek a játékba, hogy mind a TPS, mind az FPS rajongók megvásárolják a programot. Arról van szó ezzel szemben, hogy a legtöbb objektumot több nézőpontból is szükséges megvizsgálnunk, hogy egyetlen nyom, vagy apró részlet se kerülje el a figyelmünket. Ott van például az emlegetett ajtó - ha egy bizonyos szemszögből nézzük meg, akkor rájövünk, hogy a lánc résnyire sem engedi nyitni, de akár a kilincset is megpróbálhatjuk rángatni, és végül ott van a jegyzet, amit nem egy lepedőre írt Walter, így nem is szúr annyira szemet első megvizsgálásra. Emellett azt se feledjük, hogy mivel a lakás múltjában kirándulunk, a jó öreg apartman időről időre megváltozik, vagyis előbb, vagy utóbb ismételten át kell fésülnünk egy korábban már ellenőrzött szobát.

Persze ha az egész játék során csak a lakásunkban kajtatnánk, nagyon unalmas játékká válna a Silent Hill 4, de szerencsére erről azért nincs szó. Ahogy vájkálunk az apartman múltjában, időről időre eljutunk olyan helyszínekre, melyek valahogyan kötődnek a szobák korábbi lakójához. Ennek során látogatást teszünk egy kórházban, elhagyott utcákon, de még egy erdei szekta gyülekezőhelyén is szétnézhetünk. Ezeken a helyszíneken számos fontos tárggyal terhelhetjük hátizsákunkat, és bizony arra is fel kell készülnünk, hogy harcba keveredünk mindenféle teremtménnyel.

Ez a hátizsák-rendszer egyébként nem a legjobban eltalált része a Silent Hill negyedik epizódjának. Azzal még nincs semmi gond, hogy nem fér bele korlátlan mennyiségű dolog, amivel már nem egy sikeres játékban találkozhattunk. Az viszont már problémás, hogy egyfelől nem lehet a tárgyakat csoportosítani - két egyforma kulcs két helyet foglal el -, másfelől pedig az apróbb tárgyak, mint amilyen az említett kulcs is, elég nagy helyet foglalnak el. Mindezek miatt a játékos kénytelen lesz raktárként használni szobáját, a folyamatos teleportálgatás pedig egyfelől unalmassá válik egy idő után, másfelől pedig veszélyes is lesz, mivel a szobában nem ritkán találkozunk ellenségekkel a játék második felében.

A sorozat korábbi részeiben megszokhattuk, hogy ugyan van harc, de egyáltalán nem kap domináns szerepet. Ezzel szemben a negyedik epizódban igencsak gyakran - sőt, túl gyakran - keveredünk harcba. Nem ritkán fordul elő, hogy ellenségek garmadája ront ránk - első pillantásra minden ok nélkül -, akik ráadásul sokkal jobban vannak felfegyverezve a főszereplőnél. Lehetőség ugyan mindig akad az elmenekülésre, de az ellenség nyomban üldözni kezd, gyakran beszorítva egy keskeny sarokba, vagyis a menekülési terveink könnyen dugába dőlhetnek.

A harc a kezelés, irányítás szemszögéből nézve nagyon egyszerű, így idővel rutinszerűvé válik az ellenfelek megsemmisítése. Sajnálatos módon a játékidő nagyon rövidre sikeredett, mivel a sok ellenfél ellenére is végigroboghatunk a programon jó tíz órácska alatt. Igaz ugyan, hogy több különféle befejezés is vár ránk, attól függően, hogy mennyire marad épségben a lakás, valamint a főszereplő elméje, de nem hinném hogy sokan fognak négyszer is nekivágni a programnak csak a befejezések miatt.

A grafika területén nem lehet panaszunk a játékra, amit azért nagyon fontos hangsúlyozni, mivel konzolos átiratról beszélünk. A játék hangulatát remekül festik alá a sötét, barnás, szürkés, feketés környezeti elemek, rozsdás, véres, kopott felületek. Az ablakokon kinézve felbukkan az előző részek hangulatát beborító köd, míg a falakról csöpögő nedvesség az elmúlás hangulatát hozza a programba. Legalább ilyen fontos szerepet játszanak a műfaj esetében a hanghatások, a Silent Hill 4 pedig ezen a téren sem okoz csalódást.

A horror-kalandjátékok műfaja tipikusan az a kategória, melyben nincs nagyon helye újításoknak, hisz pont a jól bevált elemek miatt olyan különleges ez a műfaj. A Konami nem tartotta magát ehhez az alapelvhez, minek eredményeként nem is sikerült olyan játékot készíteni, ami felvenné a versenyt a sorozat korábbi részeivel vagy nagy ellenlábasával, az RE-vel. A program persze jó játék, de minden bizonnyal ennél ezért többet vártunk...

Rendszerkövetelmény:

Processzor P3 800
RAM 256 Mbyte RAM
HDD 3.95 GB
VGA 32 MB VRAM


Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK