Kína: pornóoldal miatt 4 év börtön

Vágólapra másolva!
Egy huszonkét éves egyetemistát a kínai hatóságok négy év börtönbüntetésre ítéltek, mivel a fiatalember a helyi vezetés által károsnak tartott, pornográf tartalmú weboldalakat üzemeltetett.
Vágólapra másolva!

A Zse-csiang Műszaki Egyetem 22 éves diákja 2003 márciusa óta üzemeltetett fizetős rendszerű, pornográf videofilmek letöltését kínáló webhelyeket. Az egyetemista pornóoldalainak a hatóságok szerint több mint 1500 fizetős ügyfele volt, és 160 ezer jüan, azaz körülbelül 4 millió forintnak megfelelő profitra tett szert.

Az egyetemi hallgatót a helyi rendőrség még júliusban tartóztatta le, s egy kínai bíróság szerdán négyéves börtönbüntetésre ítélte. A hatóságok emellett lefoglalták a pornóoldal működtetéséből származó bevételeket, valamint 20 ezer jüanos büntetést is kiróttak a diákra. Kínai online magazinok értesülései szerint egy közeli városban egy másik fiatalembert is letartóztattak pornográf tartalmak online terjesztéséért, őt 5 éves börtönbüntetésre ítélte a helyi bíróság.

Mint ismeretes, a kínai kommunista vezetés nyáron kampányt indított az általa károsnak ítélt online pornográfia visszaszorítása érdekében: több mint 40 ezer, pornográf tartalmakra utaló keresési kifejezést tiltottak le a legnépszerűbb helyi online keresőszolgáltatásokban. Az országban a közelmúltban több lépés is történt a károsnak mondott internetes tartalmak "eltüntetése" érdekében: a júliusban indított akció első tíz napjában például 700 kínai honlapot zárattak be a hatóságok, s több honlap működtetőjét vették őrizetbe, egy nemrég elfogadott jogszabály-módosítás értelmében pedig szélsőséges esetben akár életfogytiglanra is ítélhetik a pornóoldalak működtetőit. A kínai kormányzat eleve erőteljes kontrollt gyakorol az állampolgárok körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendő világháló felett. Külön szervezet munkatársai foglalkoznak az internetes oldalakon zajló kommunikáció megfigyelésével, a külföldi webhelyeket pedig csak egy kormányzati szűrőn keresztül érhetik el a netezők.