Felkerült a világhálóra az Atlantis Evolution

Vágólapra másolva!
Az Adventure Company megnyitotta az Atlantis Evolution címen készülő kalandjátékának hivatalos oldalát. A honlapon sok más érdekes dolog mellett a látogatók letölthetnek több, a programot bemutató videót, windowsos tapéták között válogathatnak, valamint a programban felbukkanó minijátékokba is belekóstolhatnak.
Vágólapra másolva!

Tovább folytatja az Adventure Company azt a keresztes hadjáratot, melyek a kalandjátékok kategóriájának feltámasztására hirdetett meg. Törekvésüket eddig nem kísérte túl nagy siker, mivel annak ellenére sem sikerült sok játékost átcsábítani a kedveltebb kategóriáktól, hogy több Adventure Company játék is méltán érdemelte ki a remek jelzőt. Remélhetőleg ezen próbálkozások közé tartozik majd az Atlantis Evolution is, mely Amerikában október 14-én, Európában szintén ezen hónap 25-én mutatkozik be a nagyközönségnek. Hogy mit tud ez a kalandjáték, arról bővebben informálódhatunk, ha ellátogatunk arra az oldalra, melyet az Adventure Company a minap nyitott a látogatóknak. A honlapon találhatunk előzeteseket a játékról, megtekinthetünk néhány képet, letölthetünk videókat, valamint desktopunkat színesítő wallpapereket, és azokat a minijátékokat is kipróbálhatjuk, amelyek a kész programot teszik majd élvezetesebbé.