Világsztárok a FIFA 2005 dobozán

Vágólapra másolva!
Az Electronic Arts bejelentette, hogy a FIFA 2005 észak-amerikai, valamint brit kiadásának csomagolásáról kik köszöntik majd a játékosokat. Ennek megfelelően az amerikai játékon Sevcsenko, Morientes valamint Oswaldo Sanches, míg a brit kiadáson Vieira képével találkozhatunk.
Vágólapra másolva!

Igen nagy népszerűségnek örvendenek az Electronic Arts sportprogramjai - a legtöbb kategóriában nincs is komoly vetélytársuk az EA játékainak -, mely sikerességhez kis mértékben hozzájárulhat, hogy az áruházakba belépő vásárlókat igazi világsztárok képei fogadják a játék csomagolásán. Természetesen idén sem lesz ez másként, és az EA már ki is hirdette, hogy mely futballisták kapták a megtiszteltetést, hogy a FIFA 2005 észak-amerikai, valamint a brit kiadásának csomagolására kerüljenek.

Akik a "mi" focinkat még mindig idegenként kezelő Észak-Amerikában tévednek be egy játékokkal foglalkozó boltba, azok a FIFA 2005-tel telepakolt polcok előtt a Milan ukrán csillagával, Andrij Sevcsenkóval, az ezer sebből vérző Real Madridnál ismét csak a kispadot koptató, tavalyi BL-gólkirály Fernando Morientesszel, valamint egy dél-amerikai kapussal, Oswaldo Sanches-zel találkozhatnak. A brit kiadásra természetesen nem kerülhetett más, csak angol csapat játékosa, és még az is meglepő, hogy egy légióst, az Arsenal francia középpályását, Patrick Vieirát érte a megtiszteltetés.