Már nem a Kazaa a legnépszerűbb fájlcserélő

Vágólapra másolva!
Letaszították trónjáról az egykoron az internetes fájlcserélők királyának számító Kazaa-t - derül ki egy tanulmányból, mely szerint jelenleg az eDonkey a legnépszerűbb zene- és filmforrás a netezők körében.
Vágólapra másolva!

A filmstúdiók és lemezkiadók megbízásából a fájlcserélő hálózatokat monitorozó, amerikai BayTSP cég statisztikái szerint az internetes fájlcserélők közül már nem a Kazaa, hanem az eDonkey a legszélesebb körben használt alkalmazás. A BayTSP adatai szerint az eDonkeyt szeptember hónapban egy átlagos napon 2,54 millió felhasználó használta, míg a Kazaa hálózatára ugyanezen időszak alatt 2,48 millióan csatlakoztak naponta. A Kazaa stabil vezető pozíciója körülbelül egy éve kezdett megrendülni azt követően, hogy az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége (RIAA) elkezdte egyesével beperelni a fájlcserélőn zenefájlokat jogtalanul megosztó felhasználókat, javarészt a Kazaa hálózatára koncentrálva.

A BayTSP szakértője szerint a Kazaa technológialag sem tartotta a lépést a gombamód szaporodó riválisokkal, az eDonkey által használt protokoll például jobban használható nagyméretű állományok - például videofájlok - átvitelére. A társaság napjainkban ahhoz hasonló váltás következik be, mint a legelső fájlcserélő, a napjainkban már csak a márkanevét őrző, legális zeneboltként működő Napster esetében. Mint ismeretes, az eredeti Napster egy központi szervert használó, ingyenes zeneletöltő szolgáltatás volt, amelyet az amerikai zeneipar által indított perek nyomán leállítottak, nyomában azonban szinte rögtön decentralizált, azaz központi gép nélküli működésű (peer to peer), gyakorlatilag leállíthatatlan alternatívák jelentek meg.

A szélessávú netelérések, illetve a DVD-írók, valamint az egyre hatékonyabb videotömörítési technológiák elterjedtsége nyomán a fájlcserélőkön a néhány megabájtot foglaló zeneszámok mellett a több száz, ezer megabájtos, teljes filmek letöltése is népszerűvé vált. Ezek átvitelét a fájlcserélők újabb generációi - köztük az eDonkey vagy a szintén népszerű BitTorrent nevű peer to peer technológia némileg gyorsabban teszi lehetővé, mint például a Kazaa, melynek alapjául többéves technológia szolgál. A BitTorrent egyébként szintén népszerű a felhasználók körében, ám speciális mivolta révén nem lehet egyszerűen monitorozni használóinak számát, mint a hagyományos fájlcserélők esetében, ám becslések szerint ez a megoldás is maga mögé utasítja már a Kazaa-t.