Japánban egyre nagyobb méretetek ölt az olyan csoportos öngyilkosságoknak a száma, amelyekben az áldozatok az interneten ismerték meg egymást. Nem ritka a webről nyert bátorítás, illetve tanácsok szerzése.

A problémára az elmúlt időszakban faszén (illetve az általa termelt szén-monoxid) segítségével végrehajtott esetek hívták fel a figyelmet, amikor is több, egymástól igen távol élő, az internet segítségével egymásra találó csoportot találtak élettelenül. Az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ Infinit hírlevelének cikke szerint 2002 óta a felkelő nap országában minden hónapban történik egy kollektív öngyilkosság, illetve öngyilkossági kísérlet, amelyben a résztvevőket az internet kapcsolta össze. A tavalyi év során 34 427 öngyilkosságot regisztráltak, ehhez a számhoz viszonyítva elenyésző a 34 webhez kapcsolódó eset, ám az elkövetők különböznek az átlagtól, egy sajátos trendet képviselnek. Az életüket maguktól eldobók döntő többségével ellentétben - akik középkorú vagy idősödő férfiak - a internettel kapcsolatba hozható öngyilkosok fiatalok, legtöbbször a húszas éveikben járnak.

A források

Amennyiben a Google-t elfogadjuk hivatkozási alapnak, és indulásképp beírjuk az "öngyilkosság" és az "útmutató" szavakat, a japán nyelvű oldalak között 29 761 találatra lelünk (ez a szám egyébként lehet, hogy már a cikk megírása óta is emelkedett). A weblapok egy része biztosítja a látogatót, hogy a legjobb helyre jött, ha önkezével akar véget vetni életének. Az egyik oldalon például különböző "bevett" helyeket ajánlanak, valamint egy tízes skálán is értékelik a különböző öngyilkossági módszereket, olyan szempontok alapján, mint például a "fájdalom", a "siker esélye" vagy a "mások megzavarásának mértéke". A honlap nem feledkezik meg a költségvonzatokról sem, megemlíti, hogy a vonat elé ugrás esetén az elkövető családját komoly összegre perelheti a vasúttársaság.

Hogy mi okozza az öngyilkosság népszerűségét, ezt a már-már morbid nyíltságot, amivel a kérdést kezelik? A jelenség gyökere a japán társadalomban keresendő, ahol nemcsak az interneten tapasztalhatók az öngyilkosság-kultusz áramlatai. Jó példa erre, hogy a kilencvenes években bestseller lett egy "kézikönyv öngyilkosoknak", az elmúlt év egyik legnagyobb filmsikere pedig a középiskolai öngyilkosságokról szóló "Suicide Club" volt.

Közös cél

Az öngyilkossággal foglalkozó oldalak és chatszobák ellen a szólásszabadság okán a rendőrség tulajdonképpen tehetetlen, a pszichológusok és a szociális munkások azonban már elkezdték hallatni a hangjukat. A területtel foglalkozó szociálpszichológia-professzor, Niigata Seiryo szerint a virtuális környezet könnyebbé teszi az öngyilkosságot. Bárki, aki úgy érzi, meg akar halni, rövid idő alatt talál egy oldalt, amely segít neki.

A lebeszélés pedig jóval nehezebb, hisz míg az offline világban az ismerősök, barátok nagy szerepet játszhatnak az elhatározás megmásításában, az öngyilkos-weblapokon társakat találókat csak az öngyilkosság tárgya köti össze, és nincs semmilyen eszköz (vagy ami még rosszabb, akarat), amellyel segíthetnének egymásnak, sőt, ha valaki ezzel próbálkozik, könnyen a csoporton kívül találja magát.

Sokan fontolóra veszik

Japán mostani fiatal generációja egy vizsgálat szerint amúgy is hajlamos az öngyilkosságra, száz tizenéves közel harmada válaszolta azt, hogy fontolóra vette a dolgot. Egy másik pszichiáter, dr. Harufusa Higano szerint korunk japán embere a legkisebb problémás helyzetre is erős diszkomfort-érzéssel reagál. A szakember megemlített egy példát, amelyben egy fiatal nő azért kísérelt meg öngyilkosságot, mert Gucci kézitáska helyett csak hazai termékre futotta.

ITTK Infinit