Csak december elején érkezik a Warrior Within

Vágólapra másolva!
Eredetileg azt tervezte a UbiSoft, hogy november közepén bocsátja forgalomba a Prince of Persia következő részét, a Warrior Withint, de mivel ezen, illetve az ezt megelőző héten számos siker várományos program is a boltokba kerül, egy héttel hátrébb tolta a játék kiadását.
Vágólapra másolva!

Nem túl bölcs húzás egy kiadótól, ha egy olyan időpontban jelentet meg egy programot, mikor az ő programja mellett még számos, igazán sikerre érdemes játék kerül majd a felhasználók kezei közé. Ezzel tisztában van az egyik legveretesebb kiadó, a UbiSoft is, és inkább úgy határoztak, hogy csak december elején hozzák forgalomba a Prince of Persia: Warrior Withint, a népszerű platformos akcióprogram modern feldolgozásának legújabb epizódját. Eredetileg november közepe volt a kitűzött megjelenési dátum, de ekkor a játékosoknak a Prince mellett olyan újdonságok vonták volna el a figyelmüket az üzletek polcain, mint a HALO 2, a Metal Gear Solid 3: Snake Eater, a Need for Speed Underground 2, hogy a Half-Life folytatását már ne is említsük. Emellett igaznak bizonyult, hogy a folytatás sokkal sötétebb hangvételű lesz, mint a Sands of Time, mivel az ESRB az M, vagyis felnőtteknek jelöléssel engedi csak forgalomba kerülni a programot.