Incredibles - készül a PC-verzió

Vágólapra másolva!
A THQ, a Disney Interactive és a Pixar Animation Studios bejelentette, hogy elkészültek a számítógépes, illetve konzolos játékok a Disney filmjéből, a The Incredibles című moziból. A programokban a játékosok több szinten keresztül élhetik bele magukat a film szereplőinek életébe.
Vágólapra másolva!

Megszokott dologgá vált az utóbbi időben, hogy minden valamirevaló mozifilm szereplőivel, eseményeivel, illetve történetével találkozhatunk a számítógépeken, valamint a konzolokon is a film bemutatása után vagy azzal megegyező időben. Ezek a programok látványosak, de kevésbé tartalmasak, sikerük záloga pedig az, hogy a felhasználó belebújhat a mozi egy vagy éppen több szereplőjének bőrébe is. Ezen programok igencsak színes palettáját gazdagítják azok a programok, melyek a Disney The Incredibles című filmje alapján készültek mind a PC-s, mind az Xboxos, PlayStation 2-es, GameCube-os, valamint Game Boy Advance-os játékosoknak. A Pixar Animation Studios szakembereinek munkáját dicsérő alkotásokban tizennyolc szinten keresztül bizonyíthatjuk, hogy vagyunk olyan ügyesek, mint a filmvásznon szereplő hősök.