Aranylemezen a Painkiller kiegészítője

Vágólapra másolva!
Elkészült a People Can Fly a Painkiller című akcióprogram hivatalos kiegészítőjével, a Painkiller: Battle out of Hellel. Az Európában november 24.-én debütáló kiegészítőben tíz egyjátékos térképpel, új multiplayer módokkal és pályákkal, valamint korábban nem látott fegyverekkel szállhatunk harcba.
Vágólapra másolva!

Még mindig sok fórum foglalkozik az olyan erőszakos programokkal, mint amilyen a GTA, a Manhunt, vagy a DreamCatcher és a People Can Fly próbálkozása, a Painkiller. Attól függetlenül, hogy a sajtó mennyire nézi kritikus szemmel az ilyen véres programokat, a játékosok nagy örömmel vetik bele magukat a mészárlásba. Ezen felbuzdulva döntött úgy a DreamCatcher vezetősége, hogy felkéri a People csapatát, hogy készítsen egy kiegészítőt az említett, spiritiszta és igencsak komor hangulatú shooterhez. A fejlesztők nyomban neki is láttak a munkának, mely eredményeként a minap készült el a Battle out of Hell. A program története ott folytatódik, ahol az eredeti program sztorijának fonala elszakadt. A játékot feltelepítők egyjátékos módban tíz új pályával futhatnak össze, míg a multiplayert kedvelők három olyan játékmódba is belekóstolhatnak, amiről az eredeti program harcosainak le kellett mondaniuk.