Oleg Maddox és csapata elkészült a Konung 2-vel

Vágólapra másolva!
Befejezte az orosz 1C Company a Konung című szerepjáték folytatásának fejlesztését. A még 2000-ben bemutatkozott Konung folytatásában ezúttal is helyet kap a stratégiai műfaj is, amint a hat kiválasztott hős megpróbál szembeszállni a világot bekebelezni akaró sötétséggel.
Vágólapra másolva!
A fejlesztők oldalahttp://www.gotgameentertainment.com/konung2/

Talán kevesen emlékeznek a kedves olvasók közül az 1C Company még 2000-ben megjelent szerepjátékára, a Legend of the North: Konungra, mely méltatlanul kapott talán túl kevés publicitást. Remélhetőleg a frissiben elkészült folytatás több játékos érdeklődését kelti fel, hiszen a négy évvel ezelőtti RPG-be ezúttal stratégiai elemeket is bőven kevertek a fejlesztők. A játékban hat hős szerepébe bújhatunk bele, akiknek ezúttal sem más a sorsuk, mint megmenteni a világot, melyet ezúttal egy, magát csak Sötét Mesternek nevező entitás próbál rabigába hajtani. Ezt persze nem teszi, hisz a hősök bátorságot, fegyvereket és mágiát bevetve sikeresen szállhatnak szembe a gonosz megannyi szörnyetegével. A Got Game Entertainment eredetileg mostanra ígérte a játék kiadását, de mivel csak most készült el a program, a megjelenésre még várnunk kell egy-két hetet.