Online közösségépítő oldal indult iskolásoknak

Vágólapra másolva!
Eddig négy magyarországi általános iskola csatlakozott az Oracle cég által kidolgozott, Think.com címen elérhető internetes közösségi programhoz.
Vágólapra másolva!

A Városligeti általános iskolában tartott bemutatón Füzes Péter, az Oracle Hungary ügyvezető igazgatója kitért arra, hogy a programot jelenleg 17 ország 4300 iskolája használja. Az ingyenes rendszer segítségével a diákok saját oldalakat hozhatnak létre, amelyeken fényképekkel, videókkal bemutathatják életüket, sőt az iskola többi diákjával közösen megbeszélhetik például azt, hogy hova menjenek osztálykirándulásra. Ezenkívül kapcsolatba léphetnek a többi iskola, így akár a külföldi intézmények diákjaival is, ami nyelvgyakorlási lehetőséget jelent számukra. A webhely nem csak az iskolából, hanem bárhonnan elérhető az interneten keresztül, így a diákok otthonról vagy a könyvtárból is be tudnak jelentkezni a saját oldalukra.

A reklámok nélkül üzemeltetett szolgáltatás védett környezetet biztosít a gyerekek közötti kommunikációra. A gyerekek e-mail címmel is rendelkeznek, ám mivel csak egymástól, illetve engedélyezett címekről fogadhatnak leveleket, nem kaphatnak kéretlen reklámüzeneteket vagy vírusokat. A közösségi oldalra szülők számára fontos információk is felkerülhetnek, s a programban részt vevő iskolákban a tanárok felügyelik, hogy a gyerekek milyen tartalmat töltenek fel oldalaikra. Az iskolák bemutathatják magukat, közölhetik a tanév rendjét, a tanszerlistát vagy a különböző iskolai programok időpontját.

A Városligeti általános iskolán kívül egy csongrádi, egy marcali és egy nagyatádi iskolában használják már a www.think.com címen elérhető weboldalt, a következő hónapokban pedig további intézmények csatlakoznak majd a programhoz. A webhely egyelőre angol nyelven érhető el, de az információk természetesen magyar nyelven is felkerülhetnek rá. A következő tanévre már magyarul is elérhető lesz a szolgáltatás, ígéri az Oracle. Füzes Péter elmondta, hogy várják további iskolák jelentkezését, a csatlakozásnak nincsenek költségei. Semmi akadálya annak, hogy határon túli iskolák is csatlakozzanak a programhoz. A bemutatón megjelent Magyar Bálint oktatási miniszter hangsúlyozta, hogy nem csak az internetes oktatás, hanem a közösségépítés is cél, hiszen a világháló segítségével barátokat találhatnak a gyerekek.