Új szolgáltatás a Google-nél

Vágólapra másolva!
A népszerű webes keresőt működtető cég új, Google Suggest nevű szolgáltatása a keresőszavak begépelését teszi egyszerűbbé a felhasználók számára.
Vágólapra másolva!

A Google Suggest a múlt hét végén jelent meg kereső tesztüzemben működő szolgáltatásait felvonultató Google Labs oldalán. A Google keresőre nagyban hasonlító szolgáltatás a felhasználók számára a keresőszavak begépelését teszi könnyebbé. A kívánt keresőszó első betűinek begépelését követően az oldal szövegmezőjében rögtön megjelennek a legtöbb felhasználó által begépelt keresőszavak. (Például a "Mozilla" szó első betűjét, bepötyögve a Suggest először például a "music" és "maps", azaz zene és térkép szavakat kínálja fel, az első két betűt után pedig a "movies" szó mellett már a "mozilla"-t is tüstént felkínálja.

A szövegboxban megjelenő keresőszó-javaslatokat a rendszer a Google statisztikájából egy összetett algoritmus alapján választja ki. A listán megjelenő szavak mindig számos találatot adnak, azaz rengeteg, a kereső által vizsgált weboldalon szerepelnek: ennek megfelelően például az "mp" szócska beírásakor a lista élén rögtön megjelenik az mp3 szó, amelyet a Google keresőrobotjai 196 millió oldalon leltek fel.

A Google legutóbb november végén gyarapította szolgáltatásainak körét. A múlt hónapban beindított Google Scholar az akadémiai szférában működő kiadók, tudományos társaságok, egyetemek es egyéb intézmények webes megjelenését fésüli át.