Nokia: hologrammal a hamisítványok ellen

Vágólapra másolva!
A finn mobilgyártó bejelentette, hogy a jövőben speciális kódot tartalmazó, hologrammos címkékkel látja el az általa gyártott mobiltelefonos akkumulátorokat, hogy azokat a vásárlók meg tudják különböztetni a hamisítványoktól.
Vágólapra másolva!

Az új eredetigazoló program révén közvetlenül a potenciálisan veszélyes akkumulátorokat gyártó hamisítókat vesszük célba - nyilatkozta a Nokia mobil tartozékokkal foglalkozó üzletágának vezetője. A gyártó a hologrammos matricákkal az összes új készülékének akkumulátorát, valamint a tartozékként megvásárolt termékek dobozait látja majd el.

A vásárlók a hologramképen látható részletes információk megvizsgálásával győződhetnek meg a megvenni kívánt akkumulátor eredetiségéről. Ezen kívül az interneten vagy sms-ben ellenőrizhetik a lekaparható felület alatt olvasható, 20-számjegyű eredetigazoló kódot. Az utóbbi szolgáltatás Magyarországon várhatóan a jövő év elejétől lesz elérhető. Mivel a matricákkal csak az új termékeket látják el, továbbra is forgalomban maradnak a korábban gyártott a hologram nélküli csomagban értékesített akkumulátorok is. A társaság információi szerint korábban már megesett,hogy hamisított akkumulátorok használat közben túlmelegedtek, s kárt okoztak a készülékben - olvasható a Nokia közleményében.