A Vodafone is szolgáltathat 3G-t

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) december 21-i döntése szerint a Vodafone Magyarország Rt. is megkapta az UMTS, harmadik generációs (3G) szolgáltatási jogot - közölte a hatóság szerdán.
Vágólapra másolva!

Az NHH még augusztus 31-én hirdette meg az UMTS-pályázatot, amelyen mindhárom jelenlegi mobil távközlési vállalat megkapta a jogosultságot a harmadik generációs szolgáltatáshoz. A magyarországi harmadik generációs mobilszolgáltatási pályázat legkevesebb bruttó 66 milliárd forintos bevételt hoz a magyar államnak - közölte a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter.

Az NHH közlése szerint a Vodafone az árbevétel-arányos fizetési opciót tartalmazó, úgynevezett "B" blokkban nyerte el a jogosultságot. A társaság a 15 évre szóló jogosultságért legkevesebb 16,5 milliárd forintot fizet a szolgáltatásból származó bevétele alapján. A Vodafone 2004-ben nettó 5,5 milliárd forintot, 2005-ben nettó 2,5 milliárd forintot fizet, majd a hátralévő években - 2006 és 2019 között - az UMTS-szolgáltatásból származó árbevételének 0,3 százalékát, azzal a garanciával, hogy amennyiben ez az összeg nem éri el a 8,5 milliárd forintot, akkor a különbséget megfizeti. A Vodafone ugyanakkor azt is vállalta, hogy az UMTS árbevétel 0,3 százalékából származó licencdíjrésznek nincs meghatározott felső határa. Az NHH korábbi döntése szerint az "A" blokk nyertese a T-Mobile Magyarország Rt. összesen nettó 17 milliárd forintot, a "C" blokkban a szolgáltatási jogot elnyerő Pannon GSM pedig 19 milliárd forintot fizet.

A pályázat sikeres lezárását követően 2006-ban elindulhat Magyarországon a harmadik generációs mobiltelefon-szolgáltatás. Az UMTS technológia a hangminőség jelentős javulása mellett a jelenleginél nagyságrenddel gyorsabb, ADSL-kapcsolattal azonos sebességű internetezést tesz majd lehetővé mobiltelefonokon.