Ismét bíróság előtt a Take-Two

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, hogy a Take-Two Interactive vezetőségének lassan érdemes lesz egy olyan alkalmazottat felvennie, aki beköltözik valamelyik nagyobb bírósági épületbe. Erre azért lenne szükség, mert a játékkiadót ismét feljelentették, ezúttal a Guy Game című pikáns program miatt.
Vágólapra másolva!

Botrány? Számítógépes játékok? Akkor Take-Two Interactive! Igen, ezúttal is régi ismerősünk keveredett balhéba, de ezt ezúttal nem a Rockstar Games és a Vice City vagy valamelyik másik GTA program, esetleg a Manhunt miatt tört ki a botrány, hanem a miatt a Guy Game miatt, amivel kapcsolatban már az első beharangozásakor tudhattuk, hogy valami gond lesz vele. A szóban forgó programban a játékos mindenféle kvízkérdésekre válaszol, és ha ezt sorozatosan teszi helyesen, akkor csinos fiatal hölgyeket láthat, amint leveszik melltartójukat. Ezen hölgyek közé tartozik az a csinos teremtés is, aki nemrég feljelentést tett egy austini bíróságon, hogy a játékban ő is szerepel, csakhogy belegyezése nélkül! Az már csak hab a tortán, hogy a hölgy a - szerinte - beleegyezése nélkül készített felvételek idején még csak tizenhét esztendős volt, ami tovább súlyosbítja a Take-Two bűnlajstromát. A hölgy egyelőre azt szeretné elérni, hogy az őt felvonultató játékok tűnjenek el a boltok polcairól, ami azért is komoly kérés, mivel az xboxos és a PS 2-es változatok miatt a Microsoft és a Sony is érintetté vált az ügyben.