Lockdown címen fut majd a negyedik Rainbow Six

Vágólapra másolva!
Korábban már beszámoltuk róla, hogy a UbiSoft bejelentette, hogy folytatódik a Tom Clancy regényei alapján készülő akciósorozat, a Rainbow Six, mely immár a negyedik epizódjához érkezett. A minap arra is fény derült, hogy a játék Rainbow Six: Lockdown címen kerül forgalomba valamikor jövőre.
Vágólapra másolva!

Nagy örömet okozott a Ubi azoknak a játékosoknak, akik az olyan akcióprogramokra esküsznek, amikben nem minden cél nélkül, vagy valamilyen utópisztikus okból kifolyólag lövöldözzük az ellenséget, hanem konkrét, a valóságban is létező veszélyforrások ellen küzdünk. Ezek játékok egyik legnevesebb képviselője a Tom Clancy művekből készülő Raibow Six sorozat, mely negyedik részének írását nem is oly rég jelentette be a francia központú kiadó. Nemrég az is kiderült, hogy a játékot a 2005-ös évben majd a Rainbow Six: Lockdown cím alatt kereshetjük az üzletekben. A programban ezúttal is a Team Rainbow nevű különleges osztag vezetőjeként vethetjük magunkat a terrorizmus elleni küzdelembe. A célpont ezúttal azonban nem egy ártatlan civilektől nyüzsgő helyszín, vagy egy neves személyiség, hanem maga a Rainbow csapat, akikre egy galád terrorcsoport akar lesújtani.