Hatalmas túljelentkezés a Wish bétára

Vágólapra másolva!
A bőség zavarával találták szembe magukat a Mutable Realms illetékesei a Wish című online szerepjáték bétatesztelésével kapcsolatban. Mivel olyan sokan jelentkeztek a próbafázisra, a fejlesztőgárda csak folyamatosan tudja életbe léptetni a tesztelőknek biztosított hozzáféréseket.
Vágólapra másolva!

Még augusztus végén tudatta a játékosokkal a Mutable Realms vezetősége, hogy a tervezettnél csak később veheti kezdetét a Wish című MMORPG soron következő bétatesztje, valamint, hogy a játék szintén a tervezettnél későbbre, csak a 2005-ös év második negyedére készülhet el. A tesztelés kezdeti időpontjának aztán az idei év eleje jelöltetett ki, de azzal még a hányatatott sorsú program alkotói sem számoltak, hogy olyan sokan szeretnének részt venni ebben a próbaszakaszban, hogy a játék mögötti technika nem lesz képes megbirkózni a feladattal. Márpedig ez a furcsa eset áll fent jelenleg - a Wish nyílt bétatesztelésének legújabb periódusára hatvanezernél is többen jelentkeztek, így a Mutable arra kényszerült, hogy a tesztelők accountjait csak fokozatosan tegye aktívvá, minden nap véletlenszerűen kiválasztva az újonnan csatlakozókat.