A britek 25 milliárd sms-t küldtek tavaly

Vágólapra másolva!
Tavaly 25 milliárd szöveges üzenetet küldtek egymásnak a brit mobiltelefon-tulajdonosok, többet, mint az sms feltalálása óta bármikor.
Vágólapra másolva!

A Mobile Data Association mobiltelefonos adatszolgáltató összesítése szerint a tavalyi rekord sms-termés 4,5 milliárddal haladta meg a 2003-ast, és több mint a kétszerese volt a 2001-ben mért 12,2 milliárdnak.

Az egész éves átlag napi 68,5 millió üzenet volt tavaly, de a friss statisztika szerint csak decemberben 2,27 milliárd sms repkedett a brit éterben, vagyis napi 73 millió. Ez óránként 3,04 millió, percenként több mint 50 ezer sms-nek felelt meg. Az MDA becslése szerint a 45 millió brit mobilról az idén 30 milliárd szöveges üzenetet fognak elküldeni.

Felmérések szerint az sms szélsebes terjedése más, kevésbé szélsőséges, de alapvető társadalmi szintű jelenségeket is előidézett Nagy-Britanniában. Egyetemi oktatók például mind gyakrabban panaszolják, hogy a vizsgázók a feladatlapok kitöltéséhez is egyre többször a szöveges üzenetek nyelvkultúrájára jellemző, rövidítésekkel teli, meglehetősen primitív argót használják, és divatba jött az smsS-ben történő szakítás, sőt lánykérés is.