Gyártásra vár a Disciples II Gold

Vágólapra másolva!
Elkészült a Disciples második rész Gold verziója - jelentette a kanadai játékkiadó, a Strategy First. A kiadásban helyet kapott az eredeti Disciples II: Dark Prophecy, annak három kiegészítője, valamint több olyan független küldetés is, amelyek nem kerültek be az alapjátékba.
Vágólapra másolva!
A készítők oldalahttp://www.strategyfirst.com

A stratégiai programok egyik üde színfoltjának számít a Disciples sorozat, melyről már elég régen nem hallottunk. Most végre beszámolhatunk egy jó hírről ezzel a programmal kapcsolatban, méghozzá arról, hogy elkészült és már csak a gyártásra vár a Disciples II Gold. Ebben az egyedi kiadásban, mely várhatóan csak korlátozott példányszámban lesz elérhető, megtaláljuk majd az alapjátékot, vagyis a Disciples II: Dark Prophecyt, a játékhoz készült három kiegészítőt, a jó erőit a főszerepbe helyező Guardians of Lightot, a sötét oldalra koncentráló Servants of the Darkot, valamint az elfekre kihegyezett Rise of the Elvest, illetőleg több, kifejezetten az ehhez a csomaghoz írt missziót. A Disciples II a körökre osztott stratégiákba tartozik, és egy klasszikus fantasyvilágot vázol fel előttünk, melyen törpék, elfek, emberek és élőholtak küzdenek egymással az uralomért.