Szerződés az EA és az ESPN között

Vágólapra másolva!
Tizenöt évre szóló megállapodást írt alá az Electronic Arts, valamint az ESPN, melynek értelmében ezen időszak alatt az EA készíthet játékokat az ESPN által vetített sportprogramokból. A megállapodás egyaránt vonatkozik PC-s, valamint konzolos és egyéb játékokra.
Vágólapra másolva!

Újabb lépést tett a világ legnagyobb játékkiadója, az Electronic Arts, hogy még kevesebb teret engedjen a konkurenciának, különösen ami a sportprogramokat illeti. A kiadó megállapodott az ESPN médiakonszernnel, mely kontraktus értelmében az elkövetkező tizenöt évben csak és kizárólag az EA adhat ki olyan játékokat, melyek az ESPN által közvetített sportműsorokkal foglalkozik. A szerződés egy pontjának megfelelően h a felek nincsenek megelégedve az eredménnyel, a kontraktus tíz év után minden következmény nélkül felbontható. Ez az üzlet igazán kellemetlenül érhette a Sega Sports kiadót, valamint az alá tartozó Visual Concepts fejlesztőcsoportot, mivel eleddig ők birtokolták a jogokat ESPN sportjátékok kiadására, valamint készítésére.