PHP-konferencia március közepén

Vágólapra másolva!
Idén március 12-én harmadik alkalommal rendezik meg a Magyarországi PHP-konferenciát. Az eseményen a webfejlesztéssel kapcsolatos előadások hangzanak el, és kiemelt szerephez jut az információvédelem kérdése is.
Vágólapra másolva!

Mi az a PHP?

A PHP az egyik legelterjedtebb webes programozási nyelv, amely ingyenessége révén mára általános célú nyelvvé nőtte ki magát.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola támogatásával rendezi meg a harmadik magyarországi PHP-konferenciát. A március 12-én megnyíló szakmai esemény helyszíne ezúttal is az iskola Budapest, Cházár A. utca 10. szám alatt található épülete.

A programot három párhuzamos szálon futó előadások alkotják, melyeken szó esik majd adatbáziskezelési kérdésekről, tervezési mintákról, módszertanokról, de kész keretrendszerekről és tartalomkezelőkről is. Az idei év során kiemelt szerepet kapnak a PHP-hez szorosan nem kapcsolódó, ám a korszerű webfejlesztés alapkérdéseit jelentő CSS és diszkrét JavaScript technológiák, illetve a segítséggel élők számára is használható webhelyek kialakításának módszerei, s kiemelten foglalkoznak majd az információvédelem kérdésével is. A rendezvényen két külföldi vendégelőadó is részt vesz: Derick Rethans a nemzetközi környezetben is jól működő webhelyekről és a teljesítmény-optimalizálásról beszél majd, Lukas Smith pedig a PEAR-kódkönyvtárat mutatja be, illetve az adatbázis-absztrakcióról tart előadást.

A rendezvény látogatása ezúttal is ingyenes lesz, ám a később elindított regisztrációhoz kötött, a helyszín maximális befogadóképessége által korlátozott.