Forgalmi díjas ADSL-csomagok az Axelerónál

Vágólapra másolva!
A korlátlan ADSL-eléréseknél alacsonyabb havidíjú, forgalomarányos szélessávú internetcsomagokat jelentett be az Axelero. Az új csomagok azonos sebességű letöltést biztosítanak a korábbi ADSL-csomagokhoz, de meghatározott adatforgalmat foglalnak magukban, ezt túllépve az ügyfeleknek plusz díjat kell fizetniük.
Vágólapra másolva!

A Matáv januártól a korábbi átalánydíjas konstrukció mellett lehetővé tette az adatforgalmon alapuló elszámolást is nagykereskedelmi viszonylatban, ADSL-internetet szolgáltató partnerei számára. Az újfajta elszámolást választó a társaságok korábbi fix havidíjú, korlátlan le- és feltöltést biztosító hozzáférések mellett ún. forgalomarányos konstrukcióban is kínálhatják ügyfeleiknek telefonvonalon nyújtott szélessávú eléréseiket, melynek paramétereit az ISP-k maguk határozhatják meg.

A forgalomarányos csomagok alacsonyabb havidíj ellenében elérhetők, mint korlátlan letöltést biztosító társaik, ugyanakkor meghatározott mennyiségű adatforgalmat foglalnak magukban, ennek túlhasználatáért az előfizetőknek plusz díjat kell fizetniük. A forgalomarányos, alacsonyabb havidíjú ADSL-konstrukciókkal a szolgáltatók többek közt a világhálóval ismerkedő kezdő felhasználókat tudják megcélozni.

A hazai internetszolgáltatók közül tudomásunk szerint egyelőre csak az Axelero Internet jelentett be meglévő, átalánydíjas konstrukciói mellé forgalomarányos ADSL-csomagokat, amelyet a cég kizárólag a Matáv szolgáltatási területein kínál. A társaság február 1-jétől elérhető három új csomagjának havidíja a választott hűségnyilatkozat függvényében 2-4 ezer forinttal kedvezőbb a korábbi átalánydíjas konstrukcióknál. Az új csomagok fix díjas társaikkal azonos letöltési sebességet - 512/1024/1536 kbit/s - biztosítanak, a legalacsonyabb árú konstrukció 3 gigabájt, a másik kettő 6 gigabájt adatforgalmat foglal magában, melyet átlépve az Axelero gigabájtonként bruttó 500 forintos plusz díjat számít fel az ügyfélnek (a kiegészítő díjat bájtalapon, a tényleges forgalom alapján számlázzák ki az előfizetőnek). A forgalomarányos csomagok mellett az Axelero továbbra is kínálni fogja korábbian elérhető, fix havidíjú ADSL-eléréseit is.

(Az [origo]-t kiadó Axelero Internet a Matáv-csoport tagja.)