Botrányos jelenetektől és indulatoktól sem volt mentes a sokak által szinte hisztérikusan várt World of Warcraft ("WoW") interneten játszható, havidíjas szerepjáték magyarországi árusításának első napja.

Forrás: [origo]Egy Dohány utcai videojáték-boltnál már jóval nyitás előtt az utcán is hosszan kígyózó sorokban álltak ideges emberek, hogy az előrendelt példányukat biztosan, idejében megkapják, az eladók pedig a vevőkön vezették le indulataikat. Az egyik elektronikus cikkeket árusító budapesti nagyáruházban az ott kapható mindössze öt darab World of Warcraft játék enyhén szólva nem elégítette ki a tömött sorokban ácsorgó, elkeseredett vevőtömeget.

Magyarországon, ahol elég nehéz játékszoftvert értékesíteni, s inkább az a megszokott, hogy a cégek nyakán maradnak a példányok, elképesztő a Blizzard új játéka iránti tömeges érdeklődés. A játékot hónapokkal előre megrendelték az érdeklődők, a cég azonban szerverei kímélése céljából csak korlátozott számú példányt adott ki és küldött el a magyar forgalmazónak, annyit, amennyi egy átlagos játékcímnél megfelelő mennyiség lett volna, ám ez végül igencsak kevésnek bizonyult.

Ez az oka annak, hogy számos bolt elszámolta magát: még az online előrendeléseiket sem tudták teljesíteni, így azok közül is sokan hoppon maradtak, akiket biztosítottak, hogy meg fogják kapni saját példányukat. A World of Warcraft árusítása körüli bakiknak ezzel még nincs vége: a dobozon ugyanis az áll, hogy a játék ára egyhavi előfizetést tartalmaz, de azt nem tüntették fel, hogy a tényleges elindításához dombornyomásos bankkártya szükséges, amelynek számát be kell írni a szoftver installálásakor, különben a játékszoftver nem működik.