Legfrissebb tanulmányában a Pew Internet & American Life Project ezúttal az elektronikus banki szolgáltatásokat vette górcső alá. Az e-banking a vizsgálat szerint az elmúlt öt év legdinamikusabban fejlődő internetes tevékenysége.

53 millió amerikai internethasználó, azaz az összes felhasználó 44%-a használt valamilyen online bankkal kapcsolatos szolgáltatást 2004-ben, ez a szám pedig 47%-kal nagyobb a 2002-es eredménynél, illetve közel három és félszerese azok számának (14 millió), akik már 2000-ben is az interneten intézték banki ügyeiket. A tavaly novemberben készült felmérés azt is megállapította, hogy az e-bankingot a vásárlás és az utazások lefoglalása követi a sorban - e tevékenységcsoportnál a növekedési arány 36%-os volt. Az Információs Társadalom es Trendkutató Központ Infinit hírlevele szerint a növekedés hátterében a szakértők javarészt a széles sáv elterjedését sejtik (ahogy a Nielsen/NetRatings kutatása kimutatta, a háztartások 55%-ának volt ilyen kapcsolata, azaz immár több mint ötvenszázalékos a broadband aránya, és ez a jelenlegi növekedési ütem folytatódása esetén az év végére 70% is lehet).

A Pew vizsgálata szerint egy átlagos, széles sávú kapcsolattal rendelkező felhasználó rendszerint hétféle tevékenységet végez egy nap, szemben a modemes kapcsolattal rendelkezők háromféle aktivitásával. A broadbanddel rendelkezők tehát sokkal nagyobb térben mozognak a világhálón, amibe az e-bankolás is belefér. A széles sávú felhasználók közül 62%-a végez e-banki tevékenységet, ezzel szemben a dial-upos felhasználók közül csak 32%. Egyéb demográfiai jellemzők tekintetében elmondható, hogy a 28-39 év közötti nethasználók 60%-a használ online banki szolgáltatást, szemben a fiatalabbak (18-27) 38 százalékával. Nemek tekintetében pontosan tízszázalékos előny mutatkozik a férfiak javára e tekintetben (49% a 39% ellenében). A jövedelem befolyásoló hatását - mint általában minden más internetes tevékenységnél - itt is megtalálhatjuk, a 75 ezer dollárnál magasabb jövedelemmel rendelkezők gyakrabban veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat.

Az online bankolás elterjedésével az adathalászati technikák (phising), csalási kísérletek volumenének és hatásfokának emelkedése is megfigyelhető.

ITTK Infinit