14 év börtönre ítélték az iráni bloggert

2005.02.24. 15:58

Az iráni hatóságok 14 év börtönre ítéltek egy helyi bloggert, aki webnaplójában nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok online újságírókat tartóztattak le az országban.

A 28 éves Arash Sigarchit januárban tartóztatták le azt követően, hogy privát webnaplóján nemtetszését fejezte ki annak kapcsán, hogy az iráni rendőrség korábban húsz internetes újságírót, bloggert és technikust vett őrizetbe. A letartóztatottak zömét ugyan később szabadlábra helyezték, többüket megkínozták, s hamis vallomások aláírására kényszerítették - értesült a párizsi székhelyű Reporters Without Borders jogvédő szervezet.

Az egyik iráni lapnál újságíróként dolgozó Sigarchit a héten a helyi hatóságok többek közt kémkedéssel és a helyi vezetés megsértésével vádolták meg, s a bíróság első fokon 14 év szabadságvesztésre ítélte. Sigarchi családja egy helyi emberi jogi szervezet képviselőjét, illetve a 2003-ban Nobel-békedíjjal kitüntetett Sirin Ebadi ügyvédnőt, emberi jogi aktivistát kérte fel, hogy képviselje a bloggert a másodfokú tárgyaláson.

A Reporters Without Borders szóvivője elmondta, az újságíró elítésével a  hatóságok példát kívánnak statuálni, de a  szervezet a letartóztatott blogger szabadon bocsátása érdekében  Mohammed Khatami iráni miniszterelnökhöz fordult. Ugyancsak Sigarchi, valamint egy másik a bebörtönzött iráni webnapló-író, Mojtaba Saminejad kiszabadításáért lép fel a Committee to Protect Bloggers (Bizottság a Bloggerek Védelméért) nevű, nemrégiben alakult internetes közösség is. A kezdeményezés életre hívói webhelyükön arra többek közt arra kérték az online naplók íróit, hogy blogjaikat február 22-én szenteljék a két bebörtönzött iráni bloggernek, helyezzenek el tiltakozó reklámcsíkokat, gombokat azokon,  illetve írjanak tiltakozó leveleket, e-maileket az iráni kormánynak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK