Fizetési felszólítást kapott a Vodafone

Vágólapra másolva!
Közleményben szólította fel a Vodafone-t az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület, hogy térítse meg a korábban bevezetett adatforgalmi korlátozás okozta többletköltséget előfizetőinek.
Vágólapra másolva!

Lassan második éve húzódik a Vodafone húszezer volt GPRS internet-felhasználóját érintő huzavona, melynek középpontjában a mobilszolgáltató által 2003 márciusában bevezetett adatforgalmi korlátozás áll. A fogyasztóvédők szerint az egyoldalú szerződésmódosítás miatt kár érhette a mobilvállalat előfizetőit, ezért az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE), és az internetezők érdekvédelmét felvállaló Netért egyesület egyaránt beperelte a mobiltársaságot.

A Netért ugyan elvesztette a pert - a bíróság szerint az egyesület nem volt

perképes -, ám az OFE tavaly novemberben megnyerte. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében kimondta: a Vodafone tisztességtelenül járt el, amikor módosította a szerződést, továbbá a bíróság a mobilszolgáltató vállalkozási feltételének adatforgalmi korlátozásra vonatkozó kitételét semmissé nyilvánította. Az ítélet értelmében azok a vodafone-os GPRS-előfizetők, akik 2003. március 15. előtt kötötték szerződésüket, ismét korlátlanul - tehát az adatforgalom után fizetendő díj nélkül - szörfölhetnek.

Ugyanakkor kérdéses, miként kártalanítják azokat a volt ügyfeleket, akik a forgalomkorlátozás hírére felmondták előfizetésüket, és emiatt elbukták a letéti díjat. Szintén kérdés, hogy azok az ügyfelek, akik eredetileg fix díjas, korlátlan netre fizettek elő, és nem változtatva felhasználói szokásukon túllépték az utóbb bevezetett limitet, visszakapják-e a túltöltés miatt kiszámlázott többletdíjat. Míg a fogyasztóvédelmi egyesület szerint ezeket az összegeket vissza kell fizetni, a Vodafone olyan feltételeket diktál, amik gyakorlatilag teljesíthetetlenek.

Feltételekhez kötött fizetés

A mobilszolgáltató azt várná el, hogy a forgalmi korlátozás bevezetése óta nem használt, újszerű állapotban lévő telefonkészülékeket az előfizetők adják le, holott nem tűnik életszerűnek az, hogy valaki két évig otthon tartsa, és óvja telefonját arra várva, hogy majd egyszer egy bírósági ítélet után leadhassa. A szolgáltató ugyanakkor például nem is tartja korlátozásnak a letöltés alapú elszámolást, sőt - mint lapunkhoz eljuttatott közleményükben - rámutattak: a bíróság nem is vizsgálta a Vodafone GPRS szolgáltatásának díjazását.

Baranovszky György, az OFE jogásza lapunk érdeklődésére elmondta: az érintett előfizetők a korlátlan GPRS-re kötött szerződés megkötésének a napjától számítva öt évig kérhetik, hogy a többletköltségüket vagy kárukat a Vodafone megtérítse. Öt év elteltével azonban ez a követelés elévül. Ugyanakkor az üggyel kapcsolatban a mai napig alig tucatnyian fordultak az OFÉ-hez, holott a Vodafone közlése szerint korábban húszezer GPRS-felhasználó volt a szolgáltatónál.

Baranovszky nem zárta ki, hogy pert indítsanak annak érdekében, hogy a Vodafone visszafizesse pórul járt ügyfeleinek a díjakat, ám mint mondta: ehhez legalább egy olyan előfizetőnek vállalnia kell a perrel járó hercehurcát, aki érintett volt az adatforgalom szerinti elszámolás bevezetésében. Egy ilyen per precedensértékű lenne a többi előfizető számára.

Az OFE által a napokban kiadott közlemény arra hívja fel a figyelmet, hogy a Vodafone a tavaly novemberi ítélet ellenére a mai napig nem fizette ki volt ügyfeleinek az elállási díjat, és felszólítja a mobilszolgáltatót, hogy térítse vissza a szerződéstől a megváltozott feltételek miatt elálló előfizetőknek felszámított díjat.

Rátonyi Gábor Tamás