Internet és digitális kamera a féltéglában

Vágólapra másolva!
Várhatóan nem lesz tömegcikk a Nokia 9500-as kommunikátorából. Magas árát eleve csak egy réteg tudja megfizetni, hatalmas méretei pedig nem igazán teszik barátságossá a készüléket. Ugyanakkor a technikai újdonságokra fogékonyak számos izgalmas funkciót találhatnak a "féltéglában".
Vágólapra másolva!

Új, 9500 jelzésű mobiltelefonja bejelentésével a Nokia közel négyéves állóvizet kavart fel maga körül: a finn gyártó legutóbb 2001-ben jelentette be üzletembereknek szánt kommunikátort, ám azóta híre-hamva sem volt kínálatában hasonló készüléknek. Míg az előző modell, a 9210-es legfőbb újdonsága a színes kijelző volt, a készülék még a manapság már minden telefonban megtalálható, mobilinternetezésre és wapozásra használható GPRS adatátvitelre sem volt felkészítve, az új 9500-ban ezzel szemben már digitális fényképező is található, s akár Wi-Fi elérési pontokra is kapcsolódhatunk. Mindezek mellett a 9500-as kommunikátor már az EDGE technológiát is támogatja, amely nagyjából háromszor olyan gyors internetezési lehetőséget biztosít, mint a GPRS. Természetesen a tucatnyi új funkciónak meg is kérik az árát, így az új kommunikátor minden bizonnyal nem lesz "tucatmobil": még akciósan is mintegy 160-170 ezer forintba kerül, teljes ára pedig eléri a 300 ezer forintot.

Féltéglába zárt csúcstechnológia

A készüléket tömege alapján - 230 gramm, azaz mintegy kétszerese egy átlagos, hagyományos mobiltelefonnak - nem sorolhatjuk a pehelysúlyú kategóriába, 148 milliméteres hossza pedig kizárja, hogy például nadrágzsebben hordjuk. A tömeg és a méret jelentette problémákkal vélhetően maga a gyártó is tisztában lehet, ugyanis az új kommunikátor mellett a készülék egy kompaktabb - 160 grammos - klónját is piacra dobta 9300 okostelefon néven. Az olcsóbbik típus azonban kisebb méretért cserébe kevesebb extra funkciót kínál: hiányzik belőle az integrált fényképező, s nem lehet vele Wi-Fi internezni sem.

Az új kommunikátornak elegáns külsőt kölcsönöznek az ezüst és sötétszürke színek, az előlapján elhelyezett kezelőszervek gömbölyded vonalai pedig a készülék vaskosságát próbálják ellensúlyozni. A 9500 elődjeihez hasonlóan kettéhajtható, belsejében egy a PC-ken megszokotthoz hasonló kiosztású alfanumerikus billentyűzet bújik meg, melynek gombjait a két hüvelykujjal lehet nyomogatni, a menüpontok között öt irányba billenthető navigálógombbal mozoghatunk. A teljes méretű billentyűzet a készülék legnagyobb előnye: a kényelmesen használható tasztatúrán nem csak az sms-eket, de akár egy közepes hosszúságú e-mailt vagy szöveges dokumentumot is könnyedén begépelhetünk. A gyártó itthon magyar nyelvű szoftverrel és gombokkal szerelve árusítja a 9500-at, ennek megfelelően a klaviatúra felső részén lévő forrógombok is magyar feliratokat tartalmaznak, s az összes ékezetes betű is közvetlenül elérhető.

Forrás: [origo]
Segíti a gépelést a billentyűzet


Fontos újdonság, hogy a 9500 elődjétől eltérően már háromsávos GSM-készülék, így például a tengerentúlon vagy a Távol-Keleten is lehet telefonálni vele. Összecsukott állapotban a kommunikátort a hagyományos mobilokhoz hasonlóan használhatjuk, ekkor a külső kijelzőn láthatók az egyes menüpontok. Ennél jóval több érdekességet kínál a készülék szétnyitásával elérhető kommunikátor-üzemmód. A belső LCD képe pengeéles, ez annak köszönhető, hogy a képernyő felbontása nagy - 640x200 képpontos - színpalettája pedig 65 ezernél is több árnyalatot tartalmaz.

Az előre telepített alkalmazások tekintetében a 9500 elsősorban az üzletembereknek kedvez: alapból megtalálható benne szövegszerkesztő, táblázatkezelő és prezentációkészítő szoftver is, míg játékot hiába is keresünk a menüben. Ez utóbbi hiányt szerencsére a telefonhoz mellékelt CD-ről pótolni lehet, a lemezen ugyanis elérhető a 9210-esről ismert Bounce című játék, valamint többek közt egy PDF állománynéző szoftver is. Az üzenetek, levelek, dokumentumok és naptárbejegyzések, valamint fotók tárolására az új kommunikátorban összesen 80 megabájt memória áll a felhasználó rendelkezésére - ez pont a duplája a 9210-es tárkapacitásának -, melyet a készülékbe helyezhető, külön megvásárolható MMC-kártyákkal tovább bővíthet a tulajdonos.

Forrás: [origo]
Féltéglába zárt csúcstechnika

A 9500-zal természetesen egyaránt lehet sms és mms üzeneteket, valamint e-maileket vagy akár faxüzeneteket küldeni és fogadni. A készülékhez a gyártó mellékel egy USB portra kapcsolható dokkoló egységet is, ez egyben a telefon töltését is elvégzi, emellett a PC-nken tárolt adatokat - például az Outlookban lévő leveleket és naptári bejegyzéseket - szinkronizálhatjuk vele. A telefonon található programok köre természetesen tovább bővíthető a Symbian operációs rendszerre Series 80-as kezelőfelületével kompatibilis, opcionálisan megvásárolható alkalmazásokkal. A telefont nagy, 1300 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátorral szállítja a Nokia, amely tapasztalataink szerint megfelelő, 2-3 napos rendelkezésre állást képes biztosítani akkor, ha elsősorban a mobil alapfunkciót használjuk. Természetesen a vezeték nélküli adatátvitel gyakori használata vagy huzamosabb ideig tartó zene- vagy videolejátszás érezhetően igénybe veszi a készüléket, ám egy napon át még így is mindig kitartott nekünk a kommunikátor.