A BRFK munkatársai a múlt héten akciót hajtottak végre egy személy ellen, aki az interneten keresztül illegálisan árult filmeket és szoftvereket. A rendőrség lefoglalt egy szervergépet, amely 30 darab merevlemezt tartalmazott, együttes kapacitásuk elérte a 4,4 terabájtot. A lefoglalások hatására a Mátrix-hub, az ország legnagyobb fájlcserélő rendszere is megbénult.

A nyomozás az ASVA (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány) feljelentése alapján indult el. Számítástechnikai szakértők és az ASVA munkatársainak segítségével kiderült, hogy a letöltésre kínált adatokat tartalmazó szervergép és a hozzá tartozó számítógépek hol találhatók, valamint felfedték a gépeket üzembe helyező és a banki átutalásokat fogadó személy kilétét is. Ezt követően a rendőrség munkatársai négy helyszínen összehangolt és megtervezett akciót hajtottak végre, mely eredményeképpen elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt, valamint lefoglalták az illegális tevékenységre használt számítástechnikai eszközöket.

A szervert üzemeltető tettes az általa megadott IP címről szerzői jogvédelem alatt álló filmeket, szoftvereket, valamint zenei felvételeket kínált letöltésre 3000 forintért. A regisztráció egyszerűen működött, a megadott e-mail címen érdeklődő kapott egy jelszót, mellyel megnézhette, hogy a rendelkezésre álló filmek, szoftverek, zenék közül mit szeretne letölteni, majd a megadott bankszámlaszámra elküldte a fenti összeget. Az átutalás után megkapta a letöltésre alkalmas jelszót, és már le is tölthette a kívánt fájlokat - derül ki az ASVA közleményéből. A rajtaütés során a rendőrség négy darab számítógépet foglalt le. Az előzetes adatok alapján megállapítható, hogy a szervergép 30 darab nagy teljesítményű merevlemezt tartalmaz, melyek együttes kapacitása 4,4 terabájt. Az elkövető által használt egyik gép kapacitása mintegy 1,2 terabájt, melynek nagy részén szerzői jogvédelem alatt álló filmek találhatók.

A rendszert üzemeltető személy bankszámlakivonatára néhány hét leforgása alatt több százan utalták át a fenti összeget, így az elkövető másfélmillió forintot keresett az illegális tevékenységgel. További szakértői vizsgálat folyik annak megállapítására, hogy a fájlcserélő rendszer mekkora vagyoni hátrányt okozott a filmforgalmazóknak.

Nem ez az első eset

Utoljára novemberben volt hasonló fogása a rendőrségnek: akkor Budapesten és Miskolcon foglaltak le szervereket, melyeken mintegy 15 terabájtnyi illegálisan forgalmazott filmet találtak (ez a mennyiség mintegy 3500 DVD-nyi anyagot jelent). Akkoriban olyan szervereket is lefoglaltak, melyeket ingyenes tárhelyszolgáltatást működtető vállalkozások üzemeltettek. Korábban tavaly áprilisban került sor hasonó esetre, mikor az amerikai FBI segítségével lepleztek le egy egyetemi kollégiumban, valamint az egyik internetszolgáltatónál működő warezszervert.