Lefújták a macintoshos vírusíró-versenyt

Vágólapra másolva!
Egy amerikai pénteken cég jelentős pénzdíjat ajánlott fel az első, Apple számítógépeken automatikusan terjedő vírus készítőjének. A társaság végül jogi aggályok miatt visszavonta ajánlatát.
Vágólapra másolva!

Az Apple számítógépekhez csatlakoztatható kiegészítőket gyártó DVForge cég múlt hét pénteken jelentette be, hogy 25 ezer dolláros pénzdíjat ad bárkinek, aki elkészít egy olyan vírust, amely képes automatikusan megfertőzni egy PowerMac G5 számítógépről egy másikat. Az eredeti versenykiírás értelmében a károkozó célpontjait a vállalat két int internetre csatlakozó Mac számítógépét képezte. Ezeken Mac OS X 10.3 operációs rendszer futott, tűzfal és vírusvédelmi alkalmazás nélkül, s a gépeknek július 31-ig kellett volna áldozatául esniük egy "pályázó" vírusíró károkozójának.

A megmérettetést a vállalat annak kapcsán hirdette meg, hogy az internetbiztonsági szoftvereket fejlesztő Symantec cég publikálta tanulmányát, melyben arról számolt be, hogy a gyakran vírusokra teljességgel immunisként emlegetett Apple számítógépeket is egyre több károkozó támadja. Bár a DVForge a pénzdíjas versennyel a Macintosh számítógépek biztonságosságát kívánta volna bizonyítani, a platformmal foglalkozó szakértők panaszai, valamint jogi aggályok megfontolását követően visszavonta a meghirdetett versenyt.

A társaság vezetője, Jack Campbell egyébként úgy nyilatkozott, véleménye szerint a Symantec csupán hisztériát próbát kelteni legutóbbi tanulmányának publikálásával. A Mac OS X beépített védelmi funkciói lehetetlenné teszik egy magát automatikusan terjesztő vírus vagy féreg elkészítését - vélte Campbell. Ezen nézetét egyes biztonsági szakértők nem osztoznak, bár azt megjegyezték, egy ilyen károkozó elkészítése a Mac platform esetében rendkívül nehéz lenne - számolt be a PCWorld.com.

A Symantec múlt héten publikált jelentése szerint 2004-ben összesen 37 biztonsági résre bukkantak az Apple gépeken használatos Mac OS X operációs rendszerben. A cég adatai szerint - igaz, igen alacsony számról indulva - a maces vírusok és férgek száma 366 százalékkal ugrott meg egy év alatt a Windows-kártevők számának 64 százalékos növekedésével szemben, bár az előbbiek száma összességében még így is csak töredéke utóbbiakénak. Elemzők szerint azonban amint a piacon lévő Apple-gépek száma elér egy kritikus tömeget, a Windows-platformon ismert biztonsági riadókhoz hasonló esetekkel (pl. egy-egy vírus tömeges terjedése) gyakran kell majd számolni.