Játékprogram készülhet az Egri csillagokból

Vágólapra másolva!
Számítógépes játék megírására hirdetett pályázatot Eger önkormányzata. A programnak az Egri csillagok egyik részletét kell feldolgoznia - a fejlesztést a város finanszírozza.
Vágólapra másolva!

Gárdonyi Géza halhatatlan regényének, az Egri csillagoknak egyik részletét feldolgozó számítógépes játék készítésére írt ki pályázatot Eger önkormányzata - jelentette be szerdán a város polgármestere. A pályázat célja Egernek mint idegenforgalmi központnak a népszerűsítése. A város vezetői szerint a modern technika, a számítógépes játék különösen alkalmas arra, hogy az ifjúság érdeklődését felkeltse a település iránt. Ennek megfelelően a pályaművek elbírálásába bevonják a város általános iskolásait is - mondta Nagy Imre.

Koczka Ferenc, a polgármesteri hivatal informatikai irodájának vezetője hozzáfűzte, hogy a pályaműveket április 30-ig kell leadni az önkormányzatnál. A CD-lemezen terjeszthető, illetve akár hálózatban is futtatható játékprogramra vonatkozó tervnek tartalmaznia kell a megvalósítás költségvetését is. Az eredményhirdetésre május 30-ig kerül sor, a nyertes játék teljes kidolgozásáról az önkormányzat szerződést köt a programozóval, finanszírozza a program elkészítését, és megvásárolja annak jogait - közölte Koczka Ferenc.

A pályázati kiírás várhatóan még ma elérhetővé válik a jatek.eger.hu címen.

MTI - [origo]