A József Attila-évfordulónak köszönhetően majdnem minden napra jut valamilyen irodalmi vonatkozású program, tévéműsor, rendezvény. Többek közt ennek, valamint A Nagy Könyv elnevezésű országos játéknak tudható be, hogy a [vizsla24]-be érkező keresések között idén sokkal több író és költő szerepel, mint a korábbi években.

 

Az alábbi listákon a legkeresettebb költőket, írókat gyűjtöttük össze, és annak is utánanéztünk, hogy mely irodalmi alkotásokra érkezett idén a legtöbb keresés. A magyar írók esetében készítettünk egy klasszikus és egy kortárs listát is. Míg az előbbi esetében az aktuális évfordulók és az érettségi tételek szokták a sorrendet meghatározni, utóbbit  leginkább a médiában való szereplés alakítja.

A külföldi alkotók listájára Umberto Ecón kívül csak távolabbi korok tollforgatói kerültek fel. Érthető, hogy azok a művek, melyekből mozifilm is készült, népszerűbbek voltak, azonban így is volt meglepetés: A Gyűrűk Ura a háromrészes szuperprodukció ellenére még csak dobogós sem lett a külföldi művek listáján.

Klasszikus
magyar írók, költők
1. József Attila
2.   Petőfi Sándor
3. Ady Endre
4. Arany János
5.   Móricz Zsigmond
6. Radnóti Miklós
7. Jókai Mór
8. Gárdonyi Géza
9.  Kosztolányi Dezső
10. Vörösmarty Mihály
Kortárs magyar írók, költők
1. Kertész Imre
2. Varró Dániel
3. Szabó Magda
4. Karafiáth Orsolya
5. Faludy György
6. Kukorelly Endre
7. Závada Pál
8. Vámos Miklós
9.   Esterházy Péter
10. Spiró György

 

Külföldi írók, költők

                                 
1. Shakespeare
2. George Orwell
3. Villon
4. Jane Austen
5. Umberto Eco
6. E. A. Poe
7. William Blake
8. Thomas Mann
9. Balzac
10. Csehov