Barcelonában működik Európa legerősebb szupergépe

Vágólapra másolva!
Keddtől Spanyolországban működik Európa legnagyobb számítási kapacitású és egyúttal a világ negyedik legerősebb számítógépe. A 60 tonnát nyomó rendszerben közel ötezer processzor üzemel.
Vágólapra másolva!

A római eredetű "a mi tengerünk" terminológia után MareNostrum névre keresztelt szuperszámítógép a spanyol, valamint a katalán kormány támogatásával készült, és hosszas tesztüzem után kedden a barcelonai műszaki egyetemen kezdte meg hivatalosan is működését - adta hírül az ABC News, A 120 négyzetméternyi területet elfoglaló és 60 tonnás monstrumot tudományos kutatási célokra tervezték, profiljában többek között aerodinamikai, biológiai, orvosi és genetikai számítások szerepelnek. Kutatók, illetve az akadémiai közösség tagjai a hálózaton keresztül távolról, saját intézményükből is igénybe vehetik a MareNostrum számítási kapacitását.

Forrás: [origo]
A szuperszámítógép látványterve



A Linux-alapú gép már hivatalos indulása előtt felkerült a a világ legerősebb számítógépeit nyilvántartó Top500 Supercomputers listára. A Top500 néhány hónapja frissített listája szerint az IBM által épített gépben 3564 processzor található, s ezzel a rendszer mintegy 31 ezer milliárd számítási művelet elvégzésére képes másodpercenként (a szakzsargon ezt 31 terafloppal jelöli). A szupergépet működtető barcelonai egyetem honlapja alapján a fejlesztések és közel ezer újabb 2,2 gigahertzes Intel processzor hozzáadása után ez a teljesítmény 40 teraflopra ugrott.

Érdekesség, hogy a Top500 listában főképpen egyesült államokbeli konfigurációk dominálnak: az első húszban rajtuk kívül mindössze két brit, két japán, egy kínai szupergép és a negyedik helyezett MareNostrum található. A rangsorban a MareNostrum után következő európai rendszer az angliai Readingben működik.